Nagy Ivett régi élete

Azt mondja, az volt „a régi éle te”. Nem mintha idős lenne: a hét végén a 26. születésnapját ünnepelte. Hét évvel ezelőtt még a magyarországi juniorvilágbajnokságon szerzett ezüstérmet, 2004-ben viszont már a felnőttek Eb-jén lett bronzérmes – szintén idehaza. Valamivel szűkebb esztendők következtek, a nemzeti csapattól is távol került.

„Szabolcsi vagyok, de majdnem hazamegyek Dunaújvárosba, hiszen ez lesz ott a tizedik évem – mondja Nagy Ivett. – Nagyon várom már az egy hét múlva kezdődő felkészülést. A kézilabdázás mindig leköt, addig ezt a néhány napot csak kihúzom valahogy. Újra a régi, megszokott helyemen lehetek, ahol minden nagyobb eredményemet, sikeremet elértem. Ráadásul a Bajnokok Ligájában újra játszhatunk, mint korábban. Szerencsére a lábam is egészséges, bár nem akarom elkiabálni.”

A bajnoki ezüstérmeshez kerül az ötödik helyezettől, BL-csapatba igazol KEK-indulótól – alapot adva magának arra, hogy pályafutása ismét felfelé íveljen.

„Nem úgy jött össze sem nekem, sem a Debrecennek ez a szezon, ahogy szerettük volna – mondja a közelmúltról. – Kiscsapatok ellen veszítettünk pontokat, amit nehéz megemészteni. Pedig úgy terveztük, a bronzérmet érő helyre is odaférhetünk.”

Régi-új városában – éppúgy, mint korábban – az egy évvel fiatalabb Vincze Melinda lesz a vetélytársa a balszélsőposzton.

„Annak idején is ketten voltunk Melindával, szerintem jól kiegészítjük majd egymást – magyarázza. – Szeretnék jó alapozáson részt venni, tudom a többiektől, hogy Imre Vilmos remek edző, habár én még nem dolgoztam vele.”

Nagy Ivett számára négy éve az olimpiai szereplés sem volt elérhetetlenül messze, ám a pekingi bő keretben már nem kapott helyet. Válogatott az olimpia után is lesz – de van-e visszaút?

„Minden kizárólag rajtam meg a csapaton múlik – véli Nagy Ivett a távolabbi jövőről.

– Már nem tartozom a fiatal játékosok közé, de nem is vagyok még öreg, ha odateszem magamat, a koromnál fogva talán még vissza tudok kerülni a válogatottba.”