Görbicz kézsérülése

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2008.07.03. 22:43
Címkék
Görbicz Anitának megsérült a hüvelykujja, de ez nem veszélyezteti olimpiai szereplését.

Az egyik leggyakoribb kézilabdás sérülés érte szerdán Görbicz Anitát a válogatott edzőtáborában, de csak másnap vette észre, hogy baj van. Amint azt Hajdu János szövetségi kapitány elmondta, a győri irányító jobb keze a hüvelykujjánál dagadt be, úgyhogy amikor csütörtök reggel látta, mi történt, edzés helyett az orvoshoz vitt az útja.

A balesetet is csak másnap rekonstruálta a csapatvezetőség: a játékmester hüvelykujja beakadt egy mezbe. Dr. Balogh Péter alaposan megvizsgálta Görbiczet, így megnyugvással vehetjük tudomásul: bár a szalagok roncsolódtak, a baj nem olyan nagy, a játékos már pénteken edzhet – igaz, még csak a futásban és az erősítésben vehet részt.

A hét végén, akárcsak a többiek, pihenhet, a jövő héttől pedig klubjában edz a csapat többsége, kivéve a légiósokat, akik továbbra is Tatán dolgoznak. Görbicz Győrben folytatja – talán már labdával. „Ahogy ismerem, bal kézzel már edzeni fog, aztán meglátjuk, mit javasol az orvos, mikor kezdheti a lövő kezét is foglalkoztatni” – mondta a kapitány.

Az idén nem ez az első kézsérülése Görbicznek, a Ferencváros elleni népligeti rangadón például bekötött kézzel játszott, s nemcsak az átadásoknál, hanem a kapura lövéseknél is a bal kezét használta inkább.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája