Két frontra készülve

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2008.07.06. 23:07
Címkék
A 2007–2008-as szezonban elért harmadik hely után a Juventusnál egyértelműsítették, vége a Serie B utáni józanodás időszakának, a következő idényben az aranyérem a cél. Ehhez képest kicsit furcsa, hogy az átigazolási piacon eddig csak kis (legfeljebb közepes) halakat fogott ki a klub. Igaz, csalit már kivetette a nagyokra is…

Két év távollét után újra Európa színpadára lép a Juventus, és ezzel a bundabotrány utolsó negatív következményét is kipipálhatja. A torinói klub sztárjai (Pavel Nedved, Alessandro Del Piero, David Trezeguet) nyilatkozataiból kiderül, a Bajnokok Ligája-összecsapásokat két évig csak televízión vagy a lelátóról követő csapattagokon már-már elvonási tünetek jelentkeztek, szinte el is felejtették, milyen érzés a legrangosabb kupasorozatban szerepelni. Amikor egy lelkes olasz újságíró nemrég megkérdezte Nedvedtől, a bajnokságot vagy a BL-t tartja-e fontosabbnak a következő évadban, a cseh középpályás majdnem kiröhögte az illetőt: „Szerinted?!”

A BL-rajt előtti türelmetlen várakozás azonban nem jelenti azt, hogy a Juventus lemondana a hazai színtérről. Sőt az elmúlt napokban több neves szakember, így a Fiorentinát irányító Cesare Prandelli is figyelmeztetett, a Serie A 2008– 2009-es kiírásában a Juve lehet az Inter „Romája”, vagyis legfőbb üldözője. Az ilyen véleményekkel szemben természetesen a torinóiaknak sincs ellenvetésük, nem is titkolják, a nyári átigazolási szezonban ütőképes, kétfrontos harcra is alkalmas keretet szeretnének kialakítani. Az alapkoncepció szerint az együttes gerince, stílusa, szellemisége és arculata megmaradna, az új emberek inkább csak némi korrekciót jelentenének az előző idény Juventusához képest.

„Két fontos irányba kell lépéseket tennünk: szeretnénk hozni egy cserekapust Gianluigi Buffon mögé, és egy erős középpályást. Az utóbbival kapcsolatban eddig nem neveztünk meg egyetlen kiszemeltet sem, ám mindenképpen olyan játékost igazolnánk, aki Claudio Ranieri vezetőedző szakmai terveibe és a klub költségvetésébe is illeszkedik” – beszélt az elképzelésekről

Jean-Claude Blanc, az egyesület francia sportigazgatója.

Az olasz médiának persze nem volt szüksége a torinóiak segítségére ahhoz, hogy kitalálja a neveket: a posztra a három legfőbb esélyes a spanyol Xabi Alonso (Liverpool), a szerb Dejan Sztankovics (Inter) és a dán Christian Poulsen (Sevilla) maradt, miután Alberto Aquilani (Roma) szép lassan eltűnt a láthatáron, Royston Drenthe (Real Madrid) pedig talán fel sem tűnt. A trió egyik tagja sem tetszik könnyen megszerezhetőnek: Alonsóért a Liverpool még mindig 18.5 millió eurót kér a Juventus által kínált 16 millió euróval szemben, a torinóiakra korábban bundaügyeik miatt megjegyzéseket tevő Sztankovics ellen kézzel-lábbal tiltakoznak a fekete-fehér szurkolók (az egyik hét végi edzésen „Leköptél minket, nem teszed a lábad a Juventus környékére, becstelen Sztankovics!” feliratú transzparenssel jelentek meg a drukkerek), Poulsen pedig inkább csak vészmegoldásnak tűnik a másik két futballista sikertelen megkörnyékezése esetére. A Buffonhelyettesi szerepkörre mindeközben a Monaco kapuját védő Flavio Roma nevét emlegetik a leggyakrabban.

Ami az eddigi igazolásokat illeti, a legerősebb kezdőcsapat összeállításakor talán csak Amauri, Olof Mellberg és Sebastian Giovinco neve kerülhet szóba, a többiek (Claudio Marchisio, Albin Ekdal, Paolo De Ceglie, Dario Knezevic) inkább csak kiegészítő embernek tekinthetők. A távozók közül a legfájdalmasabb veszteség kétségkívül az óriási tehetségnek tartott Raffaele Palladino elengedése, igaz, tulajdonjogának fele – biztos, ami biztos – a Juventus kezében maradt.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
1 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
2 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik