Becsületbeli ügy

A magyar labdarúgás, köszöni szépen, jól elvan Róth Antal nélkül. S ez több mint szomorú, mondhatom: katasztrofális. Miközben a sportági vezetőség most éppen abba a szédületbe esik (vagy éppen ezzel szédíti a közvéleményt...), hogy aki külföldről jön, már csodatévő, sorra hagyja elveszni azokat az értékes embereket, akik hitelesebbé tehetnék a focinkat.

Persze a pillanatnak élőknek, a túlélésre játszóknak más nem is lehet a céljuk, mint az, hogy eltakarják a valós problémákat, a maguk teremtette nívótlanságot, ezért aztán a csinnadrattájukba nem is fér bele az olyan edző, aki szisztematikusan dolgozik, nem mond nagyokat, s értékeli, ha nyugalom van körülötte. Sőt hozzáteszem, az az edző főleg nem maradhat körön belül, aki őszinte, aki nem hókusz-pókuszolva szakmázik, s aki szentségnek, nem pedig üzleti vállalkozásnak tartja a magyar címeres mezt.

Róth Antal lapunknak adott interjújában a maga csendes, elegáns, őszinte, reális módján rávilágít arra, ami a magyar futball legnagyobb problémája – amely gondot amúgy a sportági vezetők legszívesebben vasajtó mögé zárnák, annyira igaz –: mifelénk hiányzik az őszinteség, a becsületesség.

S a hamisság nem abban nyilvánul meg, hogy a volt utánpótlás szövetségi edzővel szerződést hosszabbítottak vagy sem, hanem abban, hogy ma Magyarországon, a belterjes fociközegben létezhet-e visszautasíthatatlan ajánlat egy szakember számára. Hogy például a nemzeti csapat mellett vállalt munka csupán dicsekvésre okot adó vastagbetűs sorocska az önéletrajzban, vagy pedig olyan szakmai feladat, amelynek vállalása sok tízezer embert érint (értsd: a játékost, az edzőt, a vezetőt, a szurkolót, a mecénást és még sorolhatnánk…), azaz nem néhány divatból lekötött felkészülési meccsre szóló meló(…), hanem küldetés.

S ugyanígy igaz ez a klubedzősködésre: Róth Antal finoman utal arra, hogy kapott volna, sőt kapna feladatot, csak éppen – veszem ki a szavaiból – nagyot kellene mondania, olyat, ami ma szintén divatos az amúgy is csalfa honi focivilágban: lesz bajnoki cím, lesz kupagyőzelem, lesz nemzetközi siker. Róth Antallal teljesen egyetértve mondom, az edzősködés nem az ígérgetésnél kezdődik; az, aki a szerződés alá odakanyarítja a nevét, leül a kispadra, becsületbeli ügyre esküszik fel. S ez a jelenkori futballunkban valóban nehéz vállalás.