Tavaly itt fölényesen nyert

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2008.07.10. 23:15
Címkék

A gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye a hét végén a németországi Sachsenringen méri össze tudását – azon a pályán, amelyen Talmácsi Gábor tavaly valóra váltotta régi nagy álmát. A rajt után az élre állt, és egyedül motorozva, végig vezetve nyert. Az emlékek feldobják, csakúgy, mint a legutóbbi holland futamgyőzelem.

A pályabejárás ezúttal nem a szokásos mederben zajlott – Talmácsi Gábort ugyanis elkísérte a versenyhelyszínre sportpszichológusa, Vura Márta is, vele ment a szokásos esti sétára, végig a 3671 méteres aszfaltcsíkon. Azt mondja, a szakember abban tud segíteni neki, hogy csak a legfontosabbra (vagyis a versenyen való jó szereplésre) koncentráljon, mert most mindennél fontosabb lenne a győzelem. Egyrészt azért, mert megnyugtató lenne két sikerrel a háta mögött elvonulni a nyári szünetre, másrészt ha nyer, az a pontversenyben is jelentős előrelépést jelent. Talmácsi jelenleg negyedik az összetettben, és bár a harmadik Joan Olive mögött mindössze egy ponttal marad le, Mike Di Meglio és Simone Corsi eléggé messze van. Jól jönne most a tavalyihoz hasonló bravúr.

„A pálya nem változott tavaly óta, ez talán jó előjel – mondta Talmácsi. – Pluszban figyelni kell arra is, hogy egy perccel több időt kalkuláljunk a boxkiállásokra, mert ezen a pályán nincs garázsunk, sátorban szervizelünk, amely valamivel komplikáltabban közelíthető meg.”

Talmácsi csütörtök délután szerelőivel is találkozott. Két különböző motort állítottak be számára: az egyik a „bázis”, amelylyel általában menni szokott, a másik pedig egy teljesen új, az utóbbi versenyek tapasztalatai alapján hangolt versenygép.

„A pályabejárás során felidéztem a tavalyi emlékeket, melyik kanyarban hol és hogyan fordultam, és persze jó volt arra gondolni, hogy nyertem itt – mondta Talmácsi. – Bár én voltam ezen a pályán a leggyorsabb, mégsem ez a kedvencem, még azt is megkockáztatnám, nem nagyon fekszik a stílusomnak. De sok jó történt velem, s remélem, ez most sem lesz másként.”

Ami a német versenyt illeti, a világbajnokság mezőnye immár 70. alkalommal látogat el az országba. A sporttörténelemben 12 keletnémet és 39 nyugatnémet viadal szerepel, egy ízben rendeztek Baden-Württemberg GP-t, és 1991 óta létezik a Német Nagydíj. A futam a vb egyik leglátogatottabb eseménye – a nézőszám minden évben meghaladja a 200 ezret. A kis kategóriákban (125 kcm, 250 kcm) ez lesz az utolsó összecsapás a nyári szünet előtt, a MotoGP-nek pedig még hátravan az amerikai kiruccanása, mielőtt pihenni térnének a pilóták.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Hervé Renard már nem a tunéziaiak szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2 perce

„Mexikó labdás játéka az elmúlt tíz év legjobbja volt” – jöhetnek az angolok

Foci vb 2026
9 perce

Amerikai pite: csak alattomossággal nem lehet negyeddöntőbe jutni – vb-kibeszélő, 24. nap

Foci vb 2026
20 perce

Jó reggelt, jó szurkolást – újabb két meccs a napi programban

Foci vb 2026
51 perce

Vasárnapi sportműsor: Brazília Norvégiával játszik a foci-vb-n a nyolc közé jutásért

Minden más foci
56 perce

Ne legyen igazam! – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Negyvenéves átkot megtörve történelmet írhat az angolok ellen a mexikói válogatott

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik