Rabszolgák

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
2008.07.11. 01:29
Címkék
Az elnök úrnak manapság nincs szerencséje. Előbb kirukkolt azzal az ötlettel, hogy korlátozni kellene az idegenlégiósok számát a klubokban, ám ezt minden létező fórum az első mozdulatával elsöpörte. Most pedig nyilatkozott a Sky News televíziónak, és sajnálni kezdte Cristiano Ronaldót, mert a Manchester United nem akarja elengedni, arra hivatkozva, hogy a játékost érvényes szerződés köti hozzá.

Mi több, Joseph Blatter egyenesen ki is mondta: korunk labdarúgói áldozatok, röghöz kötött rabszolgák.

Ezzel sem igen arat sikert, akár fogadhatunk is.

A helyzet tehát az, hogy egy munkavállalót szerződés köt egy munkáltatóhoz, s utóbbi egy utolsó gazember, mert ragaszkodik a megállapodás minden betűjéhez, és úgy véli, ha már ő betartja az egyezséget, pontosan fizet az alkalmazott szolgálataiért, akkor számít is ezekre a szolgálatokra. Az elnök úr pedig azt mondja, aki menni akar, azt el kell engedni, a gond csak az, hogy ez nem lehet több egyszerű magánvéleménynél, elnökként ebbe aligha szólhat bele.

Egész egyszerűen senkinek sincs köze hozzá, hogy két fél hogyan egyezik meg egymással, és ebből a megegyezésből hogyan kecmereg ki, ameddig mindez törvényes keretek között zajlik.

Gondoljunk bele: egy klub felnevel vagy megvesz valakit, fizeti éveken keresztül, majd amikor megunja a közös együttlétet, akkor is el kellene engedni, ha a másik fél nem akarja, még ellenszolgáltatás fejében sem, és máris nem nehéz belátni az ötlet abszurditását.

Az elnök úr mondataiban mégsem ez a legmeglepőbb. Nyilván ő is hallott róla, hogy sokan aggódnak a lassan a csillagos égig felkúszó fizetések miatt, például Sir Alex Ferguson, a Manchester menedzsere is elmondta, előbb vagy utóbb keresztbe kell feküdni ennek a folyamatnak. Ebben a helyzetben, amikor valakik hetente több tízezer, olykor száz, százharmincezer fontot tudnak megkeresni labdarúgással, rabszolgákat emlegetni enyhén szólva is aránytévesztés, Spartacus és seregének a harcosai alighanem forognak a sírjukban.

Maradjunk tehát annyiban, hogy Blatter úrnak tényleg nincs szerencséje, viszont amit olykor mond, az pestiesen szólva legfeljebb írói munkásságának a része…
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
3 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
3 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
5 órája