Laporta haladékot kapott

M. A. N.M. A. N.
2008.07.12. 00:31
Címkék

Két hónapja maradt Joan Laporta elnöknek, hogy megszilárdítsa pozícióját a Barcelonánál, szeptemberben ugyanis a közgyűlésre bízza sorsát: ha a majdnem ötezer tag többsége nem támogatja, a katalánok első embere távozik posztjáról.

Sokak szerint persze erre már ezen a héten sor kerülhetett volna, Laporta azonban a hét végi bizalmi szavazás hivatalos – és nem újraértelmezett – eredményét fogadta el, így nem mondott le az elnökségről. Nyolc vezetőségi tag viszont felállt, alaposan megnehezítve ezzel a presidente és a helyén maradó kilenc további tisztségviselő helyzetét.

„Szeretném, ha tudnák, a vezetőség mindent megtett, hogy fenntartsa az egységet, ám erre nem volt lehetőségünk, hiszen jelentősen eltért a véleményünk a bizalmi szavazást követő lépéseket illetően. Szerintünk folytatnunk kell a klub összefogásáért folytatott munkánkat, és a szezon e kulcsfontosságú szakaszában a stabilitás megőrzésére kell törekednünk – értékelte a helyzetet Laporta. – Másfelől a bizalmi szavazás számunkra kedvező eredménye ellenére nem feledhetjük, figyelmeztetést kaptunk. Éppen ezért társaimmal együtt úgy határoztam, az előttünk álló közgyűlés döntésére bízom a jövőmet a klub élén.”

Tegyük hozzá, az elnök korábban maga döntött a közgyűlés szeptemberre halasztásáról, mert az augusztusi időpont körül a labdarúgók amerikai túrája, a BL-selejtező és a Boca Juniors elleni Trofeo Gamper-mérkőzés miatt túl sűrű a naptár – ám a változtatással nemcsak ő, hanem ellenfelei is időt nyertek…

Legfrissebb hírek

Vezet a szünetben a Zalaegerszeg – ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Labdarúgó NB I
14 perce

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
36 perce

A Leipzig sportigazgatója elmondta, miért esett el Willi Orbán a közel 4.7 milliárd forintos szaúdi szerződéstől

Német labdarúgás
37 perce

Jobban kezdett az FTC a Buducsnoszt ellen – Godecs a 10. percben piros lapot kapott

Kézilabda
39 perce

„Nem változott semmi” – Infantino indul a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
40 perce

Borza Helgát feltöltötte a KAT, jöhet a sűrű ősz

Csupasport
40 perce

Női kosár-vb: jól kezdtek a törökök, de fordítottak ellenük az ausztrálok

Kosárlabda
1 órája

A két Mercedes többször összecsapott az élen: jelenleg Russell vezet Piastri és Hamilton előtt – Olasz Nagydíj, verseny

F1
1 órája