Talma a leggyorsabb

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2008.07.12. 00:31
Címkék
Talmácsi Gábor volt a leggyorsabb a gyorsaságimotorosvilágbajnokság Német Nagydíjának első időmérő edzésén. A nyolcadliteres kategória címvédőjén kívül egyedül a brit Bradley Smith tudott 1:28 alá kerülni – ő is csak egyszer.

Talmácsi Gábor éppen úgy kezdte a sachsenringi versenyhétvégét, mint egy évvel ezelőtt – remekül. A magyar pilóta az első időmérésen viszonylag könnyedén utasította maga mögé a komplett mezőnyt, még úgy is, hogy az utolsó nagy hajrában nem javított, és több mint hét tizeddel elmaradt a tavalyi, pole pozíciót érő pályacsúcsától.

Mivel ez még csak az első nap volt, bőven lesz lehetőség javításra – már ha az égiek is úgy akarják. Esőt jósolnak szombatra, vizes pályán pedig aligha faraghat bárki is az idejéből. A lényeg azonban az, hogy Talmácsi nagyon jól áll, s úgy tűnik (bár az ilyesmit nem szabad elkiabálni), kezdenek megoldódni az idény eleji súlyos beállítási problémák.

„Brigi jól viselkedett – mondta Talmácsi, némi meglepetést okozva azoknak, akik még nem tudták, hogy elnevezte a motorjait. – Az idei versenygépeket nem szerettem úgy, mint a tavalyiakat, gondoltam, talán közelebb kerülök hozzájuk, ha nevet adok nekik. A szerelők mindig azt mondják, egyes meg kettes motor – én meg Brigittának és Jessicának hívom őket. Brigi a jobbik, a név jelentése egyébként erős, erényes – pont ilyen volt pénteken a motor. A másik kissé ingatag, de szombaton »őt« is kipróbálom, megnézem, hogy érzi magát a pályán.”

Talmácsi azt is elmondta, extra motivációt jelent számára, hogy miközben többször is 1:27-es időt motorozott, mögötte Bradley Smithnek ez mindössze egyszer sikerült. Ez a magyar fölényét mutatja – s ha így marad, Talma az idén először indulhat az élről. Tavaly ez szerencsét hozott neki: az élről indulva pályafutása első rajt-cél győzelmét aratta, méghozzá úgy, hogy valóra váltotta álmát: elhúzott a mezőnytől, és senkitől sem zavartatva, magányosan körözött.

„Egyelőre nagy az összeviszszaság, mindenki keresgéli a legjobb beállításokat, így nehéz megmondani, ki lesz a legfőbb ellenfél a versenyen. Szombaton már tisztábban látunk, persze csak akkor, ha nem esik az eső” – mondta Talmácsi, aki optimistán várja a viadalt.

Legfrissebb hírek

Komáromi-bombával előnyben az MTK, helyzetek itt is, ott is – percről percre

Labdarúgó NB I
3 perce

Erste Liga: Könnyedén nyert a Szereda, Becze 12 gólt szerzett 10 mérkőzésen

Jégkorong
8 perce

Vívás: hat magyar a 64 között a női párbajtőrözők casablancai vk-viadalán

Egyéb egyéni
16 perce

Simán nyert a BJA HC és a Brassó is a hoki Kontinentális Kupában

Jégkorong
33 perce

Női kézilabda NB I: kiszenvedte a győzelmet a Kisvárda a Fehérvár ellen

Kézilabda
58 perce

Férfi vízilabda ob I: 32 gólos meccsen nyert a Kaposvár az UVSE ellen

Vízilabda
1 órája

Piros Zsombor két győzelemre a maiai trófeától és a legjobb 100 közé jutástól

Tenisz
1 órája

Mint anno Ibra az angolok ellen: a tizenhatoson kívülről szereztek ollózós gólt Irakban – videó

Minden más foci
1 órája