Nem pihentek a verseny előtt

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2008.07.14. 23:38
Címkék

Követve az új keletű – és a józan ésszel ellenkező – szokásokat, a vízilabdázáshoz és a víváshoz hasonlóan az öttusában is Európa-bajnokságot rendeznek az olimpia előtti hónapban, amely – elvileg – nem is lehet ilyenkor más, csak felkészülési verseny, legalábbis az olimpikonoknak.

A női mezőnyben a júniusi, székesfehérvári országos bajnokság első négy helyezettje indul magyar színekben, vagyis a két olimpikon, Vörös Zsuzsanna és Gyenesei Leila mellett Pataki Viktória (mint egyéni induló) és Máthé Vivien.

„Éppen most estünk be a szállodai szobába – mondta Kulcsár Antal szövetségi kapitány. – Ugyanott lakunk, ahol a kétezernégyes olimpia előtti világbajnokságon, amelyet Vörös Zsuzsa nyert meg.”

A kapitány – aki az Alba Volán-trió, Vörös, Gyenesei és Máthé edzője is egyben – Peking miatt nem tervezte, hogy formába hozza a moszkvai Eb-re az olimpikonokat, ezzel együtt nem közömbös, milyen eredményt érnek el.

„A munkából jövünk, egy napot sem hagytunk ki az edzésprogramból az Európa-bajnokság miatt, edzésversenynek szánom ezt a hetet – folytatja Kulcsár Antal. – Ennek ellenére nagy céljaink vannak, egyéniben az első hat hely valamelyikének megszerzése, csapatban a harmadik és hatodik hely közötti eredmény, míg váltóban a harmadik–ötödik hely egyikének elérése. A lányok mentálisan felszálló ágban vannak.”

A férfiválogatott kedd reggel utazik el Ferihegyről Moszkvába az olimpikonok, Balogh Gábor és Horváth Viktor nélkül, az idei magyar bajnok viszont indul. Marosi Ádám mellett az obbronzérmes Tibolya Péter és a negyedik Kasza Róbert alkotja a csapatot. Németh Róbert egyéni induló. Balogh erejét augusztusra tartogatják, Horváthnak a sérülését kellett kihevernie – ők az ob-n sem vettek részt.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája