Rendezés helyett rendetlenség

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2008.07.16. 23:06
Címkék

Keddi számunkban még arra utaltunk, július 15-től Moszkvában rendezik az idei öttusa Európa-bajnokságot, a kinti tapasztalatok alapján viszont az igazság az, hogy egyelőre nem rendeznek semmit. A női selejtező mindjárt el is maradt, akárcsak a férfiak versenye előtti technikai értekezlet. Ennek ellenére lesz Eb – de csak szerdától.

„Nehezen indul az Európabajnokság, de majd bemelegszik a szervezőbizottság. Egyelőre inkább kuplerájra emlékeztet, ami itt rendezés címén folyik” – mondta első tapasztalatairól a férfiak szövetségi kapitánya, Pálvölgyi Miklós, aki versenyzőivel egy nappal Vörös Zsuzsannáék után foglalta el szállását a Kozmosz Hotelben.

Az előzetes program szerint keddtől már tartania kellene a kontinensbajnokságnak, Kulcsár Antal női szövetségi kapitány és csapata éppen ezért utazott el hétfőn Moszkvába. Ám összesen 39 versenyző nevezett a hölgyeknél, így a szervezők úgy döntöttek, nem tartanak selejtezőt a gyengébb nem számára, három sportoló kiejtése nem lehet célja e küzdelemnek. Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila, Máthé Vivien és Pataki Viktória így csütörtökig szabadnapos, vagyis rögtön a női döntőben kell rajthoz állniuk. Olimpikonjaink, Vörös és Gyenesei számára így legalább a pekingi körülményeket modellezi, ami Moszkvában történik velük, hiszen az ötkarikás játékokon is az első versenynap lesz számukra egyben a döntő is. Addig pedig edzések következnek az Európa-bajnokságon, a sportolók úszással kezdtek kedd délelőtt.

A férfiak számára viszont lesz verseny szerdán is, két nappal pénteki döntőjük előtt. Amint Pálvölgyi Miklós elmondta: „Sosem marad el a fiúknál a selejtező, most ötvenöt induló van, igaz, máskor hatvannál több szokott lenni.”

Mint írtuk, a pekingi utazók, Balogh Gábor és Horváth Viktor nem lesznek ott a férfimezőnyben, az országos bajnokságot kihagyó tavalyi vb-bronzérmes, Németh Róbert viszont igen.

„Áprilisban futás közben fel kellett adnia egy versenyt a lába miatt, de a júniusi magyar bajnokság idején orvosi engedéllyel már edzett – mondja Pálvölgyi, aki Németh mellett Marosi Ádámot, Kasza Róbertet és Tibolya Pétert vitte magával Moszkvába. – Szinte mindegyiküknek van már érme világversenyről, most is a dobogóért szeretnének harcban lenni.”

Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
31 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
42 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
51 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
52 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
1 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
1 órája

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik