Pedrosa megpróbálja

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2008.07.17. 23:18
Címkék

Az elmúlt három év gyakorlatához hasonlóan a MotoGP pilótái számára az idén is rövidebb a nyári szünet, mint a 125 és a 250 köbcentis kategória mezőnyének, ők ugyanis a pihenés előtt még beiktatják az Egyesült Államok Nagydíját, amelyet ezen a hét végén immár 12. alkalommal rendeznek meg a kaliforniai Laguna Secában.

Ez azt jelenti, hogy néhány nap pihenő után a királykategória versenyzői megint motorra ülnek. A világbajnokság legrövidebb pályája – mindössze 3610 méter – egyben az egyik legnehezebb vonalvezetésű aszfaltcsík is, amelyen általában sivatagi hőség uralkodik.

Casey Stonert azonban ez egy cseppet sem zavarja. Ducatija hatalmas technikai fölényben van a japán gépekhez képest, s a Bridgestone gumikról ugyanez mondható el a Michelinnel szemben. Stoner tavaly már leiskolázta a többieket a pályán, ráadásul pillanatnyilag ő van a legjobb formában, úgyhogy meglepetés lenne, ha nem az ausztrál győzne.

Persze történhetnek váratlan fordulatok. A hétszeres világbajnok Valentino Rossi ugyanis az első amerikai sikerére tör, a korábbi világbajnok Nicky Hayden szeretné megismételni a 2005-ös és a 2006-ös diadalát, a Suzuki pedig szintén bravúrra készül... A gyár a kétszeres amerikai szuperbike-bajnok amerikai Ben Spiesben bízik, aki a Brit GP után újra szabadkártyás, és úgy ismeri a pályát, mint a tenyerét.

Az egyik legnagyobb kérdés a viadallal kapcsolatban, hogy el tud-e rajtolni Daniel Pedrosa, aki a német viadalon súlyosan megsérült – vezető pozícióból 200 km/órás tempónál bukott. Hétfőn megműtötték a törött bal csuklóját, majd ezek után elutazott Laguna Secába. Őszintén szólva csoda lenne, ha vállalni tudná a versenyt, de ez a feltett szándéka. Hogy sikerül-e megvalósítania, magyar idő szerint péntek estig kiderül.

Legfrissebb hírek

Vívó vb: Dósa Dániel biztosan érmes Hongkongban!

Egyéb egyéni
2 perce

Sennától, Schumachertől és más legendáktól tanult Allan McNish

F1
6 perce

NB III: a Békéscsaba egy nappal a rajt előtt bejelentette új játékosait és vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
31 perce

Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

Légiósok
31 perce

Az elnök bejelentette: szerződtetik a vb sztárkapusát, Vozinhát

Minden más foci
1 órája

Hivatalos: Keresztes Krisztián Németországban folyatja

Labdarúgó NB I
1 órája

Nevelőklubja ellen szerezheti meg első NB I-es gólját Soltész Dominik

Labdarúgó NB I
1 órája

A KTE és a Vidi szólhat bele a három borsodi csapat csatájába az egyetlen biztos feljutó helyért – NB II-es beharangozó

Labdarúgó NB II
1 órája