Nosztalgiázás a Liverpoollal

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2008.07.24. 00:24
Címkék

Miközben a Haladás szórakoz tató mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott az Arsenallal Szombathelyen, addig Berlinben egy másik angol sztárcsapat, a Fernando Torres, Xabi Alonso és Steven Gerrard nélkül elutazó Liverpool lépett porondra kedd este Dárdai Pál Herthája ellen. Nos, a Hali-futballistákhoz hasonlóan Dárdai sem volt vert sereg tagja, az 51 684 néző előtt rendezett összecsapás 0–0-val ért véget, pedig a Pool büntetőt is rúghatott.

„Német bíró vezette a mecscset, nem is értettem, miért fújta be a tizenegyest. Egyetlen szerencséje, hogy kapusunk, Christian Fiedler hárította Voronin kísérletét” – mondta a mérkőzés másnapján Dárdai Pál. Válogatott futballistánk, akárcsak a moldovai Otaci ellen 8–1-re megnyert UEFA-kupa-mérkőzésen, kezdőként (a 66. percben lecserélték) és csapatkapitányként lépett pályára Lucien Favre együttesében – ám ebből nem érdemes következtetéseket levonni az előttünk álló idényt illetően.

„Az előző bajnokságban eleinte biztos helyem volt a kezdőben, aztán jött egy rossz meccs, és máris kipenderítettek – tépte fel sebeit a 32 esztendős középpályás. – Mindenesetre állok a kihívás elé, mert van még bennem annyi erő, hogy a csapat hasznára váljak, ezt a Liverpool ellen is éreztem. Nosztalgikus érzések kerítettek hatalmukba, időnként bevillant a felejthetetlen Bajnokok Ligája-szereplésünk, no meg az a futballőrület, ami akkoriban jellemezte Berlint. Habár a legnagyobb liverpooli sztárok nem játszottak, így is erős csapat ellen sikerült döntetlent elérnünk.”

A Herthában egyébként valamennyi kerettag lehetőséget kapott (így az új szerzemény, a kapus kivételével valamennyi poszton bevethető brazil Cícero is), leszámítva az amerikai Bryan Arguezt, aki azért szorult partvonalon kívülre, mert a múlt héten elkésett az edzésről; jelzésértékű, hogy a nála 13 évvel idősebb Dárdai Pállal ez sohasem fordult elő.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
17 perce

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
41 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
42 perce

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
43 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik