Mesteréért és az aranyért vív

A gond csak az, hogy még legalább tucatnyian elmondhatják magukról ugyanezt. Már csak ilyen sport a vívás, ezen belül a kardvívás. S miután ezt leszögeztük, csak utána tehetjük fel a kérdést: milyen formában is van Nemcsik Zsolt?

„Sajnos mostanában azon kapom magam, hogy én is felteszem önmagamnak ezt a kérdést, és nem tudok egyértelmű választ adni rá – mereng el az egyéniben olimpiai és világbajnoki ezüstérmes vívó. – Tény, hogy a hihetetlenül hosszú idény végére idegileg elfáradtam, remélem, a kijevi Európa-bajnokságon elértem a mélypontot. Azért remélem, mert a mélypontról csak felfelé vezethet az út.”

Ezt a pszichikai fáradtságot volt hivatott száműzni az elmúlt két hét speciális felkészülési metodikája.

„Valamit ki kellett találnom, s úgy gondoltam, a szokatlan helyzet megoldására olyasmihez kell folyamodnom, ami kimozdít a letargiámból. Tíz napig aktív pihenéssel készültem: kondiztam, futottam, úsztam, azaz fizikailag próbáltam magam csúcsra járatni, s úgy érzem, ez sikerült is. Plusz – mivel ezen idő alatt nem vettem a kezembe kardot – megfelelő mértékű pengeéhség is támadt bennem. Mert amikor hétfőn újrakezdtük a vívóedzéseket, az iskolázást, egészen másképp éreztem magam, mint azelőtt. Gyors lettem, kimondottan pengeéhes, szinte újjászülettem. Ez most az utolsó miniciklus, bízom benne, hogy ez mindent a helyére tesz, s aztán kint, Pekingben már csak a finomhangolás marad.”

Nemcsiknek nem ismeretlen feladat a talpra állás, van már rutinja abban, hogyan kell lerövidíteni egy lábadozási időszakot, netán a kilábalás periódusát a mélységesen mély gödörből.

„Amikor kiöregedtem a juniorok mezőnyéből, a Tournaiban megszerzett világbajnoki címet követően egy évig még a falat sem tudtam megvágni a kardommal, nem hogy az ellenfelemet. De nem fogyott el a türelmem, makacsul dolgoztam tovább, s egy év elteltével kezdtek jönni az eredmények, olyannyira, hogy előbb 1997-ben kijutottam a szicíliai universiadéra, majd 1998-ban részese lehettem a felnőtt csapatvilágbajnoki cím elnyerésének. Akkor tanultam meg először, a kitartás és a türelem előbb-utóbb kamatozik.”

A második újjászületés hasonlóan látványosra sikerült.

„2003-ban elszakadt az