Dennis: a McLaren pilótái egyenlőek

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2008.07.27. 22:53
Címkék
Ron Dennis csapatfőnök tagadja, hogy a McLaren azt kérte volna Heikki Kovalainentől, segítse Lewis Hamiltont a világbajnoki címért folyó küzdelemben – a Magyar Nagydíj előtt néhány nappal ugyanis elkezdődtek a találgatások.

Nagy port vert fel, de legalábbis reagálásra késztette az illetékeseket Sir Jackie Stewart nyilatkozata, amelyben a korábbi háromszoros világbajnok azt mondta, szerinte Kovalainennek segítenie kell Hamiltont a szezon hátralévő részében. Erre az állításra válaszolt Ron Dennis csapatfőnök, aki szerint Hamilton nem vár el segítséget csapattársától, és nincs is szüksége rá.

A fentiekből kiderül, a magyar Formula–1-es futam előtt már annyira kiélezetté válik a világbajnoki trófeáért folyó küzdelem, hogy különböző hírek röppennek fel vele kapcsolatban – tavaly sem volt ez másként, bár akkor inkább a kémügy szolgáltatott témát a paddockbeli pletykáknak.

Akkor Kovalainen neve még semmilyen formában sem vetődött fel (nem is volt rá ok), most azonban ő került a középpontba. Ezt, ha hiú lenne, hízelgőnek is tarthatná, hiszen azt jelenti, hogy a sorozat meghatározó szereplőjévé lépett elő, olyasvalakivé, akivel foglalkozni kell.

Még akkor is, ha most éppen arról volt szó, vajon másodhegedűs szerepbe kényszerül-e a finn, vagy továbbra is azt csinál a pályán, amit akar, s a saját versenyeit vívhatja. Dennis a következőképpen reagált az ötletre.

„Elismeréssel adózom Sir Jackie előtt, hiszen ő a valaha volt legnagyobb Formula–1-es világbajnokok egyike – kezdte nyilatkozatát Dennis. – Mi általában elfogadjuk az építő jellegű kritikákat, és megértjük, hogy Nagy-Britanniában szeretik Lewis Hamiltont, és nyugtalanok, ezért tanácsokat adnak. A tény azonban az, hogy Sir Jackie 1973-ban visszavonult, ennek immár harmincöt éve, és ez idő alatt a sport sokat változott. Állítása, amely szerint Lewis világbajnoki címe Heikki segítőkészségétől függ, egyszerűen nem igaz.”

Dennis szerint az igazság az, hogy Hamiltonnak nincs szüksége extra segítségre, és bár Kovalainennel jó csapattársak, mindketten versenyképesek, és mindketten a saját döntéseiket hozzák meg a versenypályán. Más kérdés, Dennis nem is igen mondhat mást, mivel a szabályok tiltják a csapatutasítást, vagyis ha elismerné, hogy Kovalainentől segítséget kértek, azzal maga és a csapat alatt vágná a fát. Persze aki nem vak, láthatta, Kovalainen mennyire simán engedte el Hamiltont az egy héttel ezelőtti Német Nagydíjon...

De visszatérve a konkrét ügyre: Dennis azt is újból leszögezte, hogy a McLarennél továbbra is egyenlőként kezelik a pilótákat – a csapaton belül egyikük sem élvez előnyt a másikkal szemben.

„Hosszú-hosszú ideje hagyomány nálunk, hogy pilótáinkat egyenrangúként kezeljük, és ez továbbra is változatlan – erősítette meg Dennis. – Vannak kritikusok, akik otthonról, a karosszékükből nem értenek egyet ezzel, de a mi csapatunk ezt az utat választotta. Ha őszinte akarok lenni, ezt az utat kellene járnia mindenkinek a motorsportban.”

Ami Kovalainent illeti, ő nem törődik a pletykákkal, hanem teszi a dolgát – méghozzá nagyon is jól. A jerezi teszt záró napján ő volt a leggyorsabb, s bár szinte egész nap próbálgatta az autó orr-részére szerelt új légterelő elemet, legjobb eredményét akkor érte el, amikor az újítás nem volt az autón. A csapat (talán ezért, talán nem) még nem döntötte el, hogy a hét végi Magyar Nagydíjon beveti-e a kérdéses elemet.

Legfrissebb hírek

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
12 perce

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
21 perce

Neymar a padon, így kezdenek a brazilok Japán ellen

Foci vb 2026
23 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pusztamagyaródon éledezik a csapat

Hátsó füves
24 perce

Tomori Győző célja a bennmaradás és a csapatépítés Dabason

Kézilabda
35 perce

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
43 perce

30 órán át utazott a szenegáliak BL-győztes kapusa

Foci vb 2026
1 órája

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik