Keveslik a hazai játékost

M. A. N.M. A. N.
2008.07.27. 22:53
Címkék

A futballvilágban hónapok óta beszédtéma a bajnokságok nemzeti jellegének megőrzése. Ezzel foglalkozik többek között Sepp Blatter FIFAelnök „6+5” elnevezésű javaslata, amely öt játékosban maximalizálná a kezdőcsapatban pályára lépő külföldiek számát, és hasonló témát feszeget Michel Platini tervezete is, amely a saját nevelésű futballisták szerepeltetését helyezi a középpontba.

Bár a két sportvezető egyelőre nem jutott egyetértésre, az egyik legfőbb érintett, Anglia mindenképp változtatást sürget. Fabio Capello szövetségi kapitány pénteken úgy fogalmazott, jelentős a hátránya kollégáihoz képest, hiszen a Premier League-ben a játékosok 65 százaléka külföldi, de a „szakma” mellett immár a kormányzat is úgy véli, a jelenlegi helyzet tarthatatlan.

„Napirenden van a létszámkorlátozás bevezetése, ami nemcsak a nemzeti csapatot segítené, de a Premier Leagueben is biztosítaná az egyenlő versenyfeltételeket – fogalmazott Andy Burnham, a szigetország kulturális, média- és sportszakállamtitkára. – Nem vagyok idegengyűlölő, de aggódom Anglia futballjáért, a játék bölcsőjéért; mind a színvonalért, mind a válogatott sikereiért. Készen állok a tárgyalásra, hogy az Európai Unióval karöltve végre tiszta vizet öntsünk a pohárba. Végtére is a sport a nemzeti együttesekről szól. Az európai törvénykezésnek fel kell ismernie az ezzel kapcsolatos sajátosságokat, és ennek megfelelően kell alkalmazkodnia.”

Mint nyilatkozatából kitűnik, Blatterhez és Platinihez hasonlóan Burnham is tudja, a brit javaslat legfőbb kerékkötője a munkaerő szabad áramlásának elvét foggal-körömmel érvényesítő Európai Unió lehet.

Legfrissebb hírek

Vezet a szünetben a Zalaegerszeg – ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Labdarúgó NB I
14 perce

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
37 perce

A Leipzig sportigazgatója elmondta, miért esett el Willi Orbán a közel 4.7 milliárd forintos szaúdi szerződéstől

Német labdarúgás
37 perce

Jobban kezdett az FTC a Buducsnoszt ellen – Godecs a 10. percben piros lapot kapott

Kézilabda
40 perce

„Nem változott semmi” – Infantino indul a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
41 perce

Borza Helgát feltöltötte a KAT, jöhet a sűrű ősz

Csupasport
41 perce

Női kosár-vb: jól kezdtek a törökök, de fordítottak ellenük az ausztrálok

Kosárlabda
1 órája

A két Mercedes többször összecsapott az élen: jelenleg Russell vezet Piastri és Hamilton előtt – Olasz Nagydíj, verseny

F1
1 órája