Megújult a Hungaroring

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2008.07.27. 22:53
Címkék
Az elmúlt hónapokban jelentős fejlesztéseket hajtottak végre a magyar Formula–1es pályán: az egymilliárd forintos beruházást a Hungaroring saját erőből finanszírozta.

A Formula–1-es csapatok éle tét, mindennapi működését teszik könnyebbé, komfortosabbá azok a változtatások, amelyeket a mogyoródi pályán hajtottak végre. A nagyszabású munkálatok áprilisban kezdődtek, és egy hete fejeződtek be.

„A csapatok kérték, hogy nagyobb legyen a paddockterület, vagyis az a rész, ahol a saját vendéglátó-kamionjaikat elhelyezik – mondta Dancsó Pál, a Formula–1 versenyigazgatója. – A boxok méretét is megnöveltük – ez a technikai fejlődés miatt vált szükségessé –, úgyhogy ettől az évtől plusz tizenkét garázs áll a csapatok rendelkezésére.”

Minden istálló egységesen öt-öt boxot kap a jövő hét végi Magyar Nagydíjon, ez változás az előző esztendőkhöz képest, amikor a nagyobb csapatok közül csak egy-kettőnek járt ennyi hely. A paddockterület összességében 2500 négyzetméterrel nőtt meg, az új boxok tetején éttermet és teraszt létesítettek, ahová már lifttel is fel tudnak jutni a vendégek.

„Sportszakmai módosításokra is szükség volt: a hatoshetes kanyarban, vagyis a sikánban kicseréltük a rázóköveket annak érdekében, hogy a versenyzők a pályaívet használják. Ugyanez a cél vezérelte a tizennégyes, célegyenesre fordító kanyar változtatásait is, ezen a területen műfű lerakását kérte a Nemzetközi Automobil-szövetség” – mondta Dancsó Pál.

A Hungaroringen mostanra tehát minden készen áll, ami abszolút ideális, hiszen az első kamionok bizony már megérkeztek a jövő hét végi Magyar Nagydíjra.

Legfrissebb hírek

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
15 perce

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
32 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
2 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
3 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
3 órája