Már csomagoltak Tatán

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.07.31. 23:11
Címkék
A pekingi utazás előtti utolsó hazai edzésen és a Dunaferr elleni tatai tesztmérkőzésen a taktikai variációkat finomította a női válogatott. A csapat továbbra is nélkülözte a sérült Görbicz Anitát, aki megerősítette: az olimpiára elutazik.

Annak ellenére, hogy csupán szombaton száll repülőre a női válogatott, a tatai edzőtáborban már csütörtökön utazási lázban égett a keret valamenynyi tagja. Fokozta az izgalmakat, hogy a szövetség vezérkara csapatgyűlést hívott össze a délutáni, Dunaferr NK elleni tesztmérkőzés előtt. Aggodalomra azonban semmi ok sem volt, csupán arról volt szó, hogy Sinka László MKSZ-főtitkár, a mieink pekingi csapatvezetője utolsó eligazítást tartott az olimpiai szerepléssel kapcsolatos technikai kérdésekről, a csapat felszereléséről, az utazásról, az olimpiai faluban a lányokra váró körülményekről és az ottani szabályokról.

„Az utóbbiakra nyomatékosan felhívtam a kézilabdás küldöttség tagjainak figyelmét, hiszen ezúttal a játékosok között kilenc, a kísérők között négy olimpiai újonc lesz – mondta a főtitkár. – Görbicz Anita szerencsére javuló sérülésén kívül semmi gondunk sincs. A pénteki pihenőt követően szombaton Budapesten találkoznak a Pekingbe utazók.”

A tatabányai sportcsarnok technikai gondjai miatt – a tervekkel ellentétben – mégis a tatai táborban játszotta a magyar csapat a nyári játékok előtti utolsó hazai tesztmérkőzését. A Dunaferr NK remek edzőpartner volt, így Hajdu János szövetségi kapitány együttese folytathatta a taktikai figurák finomítását, a csapatrészek védekező- és támadójátékának összecsiszolását.

„Ennek a munkának az utolsó fázisa Pekingre marad – mondta a kapitány. – Amit a hazai edzőtáborozásokra és a románok, a norvégok, valamint a dánok elleni felkészülési mérkőzésekre terveztünk, azt tisztességgel elvégeztük. Valamennyiünket megdöbbentette Görbicz Anita balesete, aki étolajjal leforrázta a lábfejét, de az első sokkból ocsúdva folytattuk a munkát. Az viszont lelkileg jó hatással volt a játékosokra, hogy Görbicz jöhet Pekingbe. Gyógyulása ütemétől függ, mikor csatlakozhat az edzésekhez, illetve mikor léphet pályára.”

Legfrissebb hírek

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
3 perce

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
18 perce

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
28 perce

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
1 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
1 órája

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
1 órája

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
1 órája

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik