90 percig ellenfelek lesznek (folytatás)

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2008.08.02. 02:23
Címkék
Háromszázegyedik élvonalbeli bajnoki mérkőzésére és a 301. bajnoki gól megszerzésére készül a Nyíregyháza Spartacus a BFC Siófok ellen. S arra, hogy folytassa sorozatát: az együttes hazai pályán mindig győzött a balatoniak ellen.

vező statisztika miatt, hanem azért is, mert erősebb a keretünk. Ismerjük a siófoki csapat erényeit, hogy fegyelmezett védekezésből gyors kontrákkal próbálkozik, de tisztában vagyunk a hibáival is.” Szabó Andrásnak és Détári Lajosnak nem szokatlan a szerep, hogy edzőként dolgozva ellenfélként találkoznak. „Kétezer-három őszén négy nullára nyertünk a Tatabányával a Szabó András edzette Pápai ELC ellen, s ahogy ilyenkor illik, kapta rendesen a zrikálást – mondta nevetve Détári Lajos, a Siófok klubmenedzsere. – Nyíregyházán persze lényegesen nehezebb lesz, ennek ellenére történelmi tettre készülünk, azaz szeretnénk, ha a mérkőzés úgy kerülne be a magyar labdarúgás históriás könyvébe, hogy megszakítottuk a Spartacus hazai veretlenségét a párharcban. Valóban jól ismerjük egymást »Vörivel«, ám azok, akik közel állnak hozzám, jól tudják, még a legjobb barátaim sem látnak a fejembe. Természetesen kidolgoztuk alaptaktikánkat, amelyre építünk, de tartogatunk meglepetéseket ellenfeleinknek, így a Nyíregyházának is.”

Legfrissebb hírek

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
8 perce

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
13 perce

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupán

Tenisz
17 perce

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
44 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
1 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
1 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája