A szívére hallgatott

SZ. E. M.SZ. E. M.
2008.08.02. 02:23
Címkék

Péntek délutánra bizonyossá vált, amire a többség már számított: Lilian Thuram hivatalosan is bejelentette, befejezi pályafutását. A 36 éves hátvéd rekordot jelentő 142 alkalommal öltötte magára a francia válogatott mezét, világ- (1998), majd Európabajnoki (2000) címet is szerzett az együttessel. A balul sikerült nyári kontinenstorna után Claude Makelelével egyetemben visszavonult a válogatottságtól, de klubszinten még folytatta volna a játékot. Előző együttesénél, a Barcelonánál lejárt a szerződése, és már nem tartottak rá igényt, ezért úgy döntött, a Paris Saint-Germainben folytatja pályafutását, ám az orvosi vizsgálatok során kiderült, szívproblémákkal küszködik. Családja mellett Charles Villeneuve, a PSG elnöke is támogatta Thuram döntését; szerinte ilyen sikeres karriert követően felesleges lenne kockázatot vállalnia, különösen, hogy a játékos egyik testvére szívrohamban hunyt el.

„Szerettem volna a PSG-ben futballozni, de inkább nem kockáztattam – nyilatkozta Thuram. – Családi okok is közrejátszottak a döntésemben, többek között édesanyám sem akarta, hogy folytassam. Persze a focit nem hagyom abba, ezután a gyermekeimmel és a barátaimmal játszom.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
34 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
35 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
37 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája