Hamilton most is lendületben van

2008.08.02. 02:23
Címkék
A Ferrari délelőtt rájött, hogy érdemes használnia a „cápauszonynak” elnevezett, elsőként a Red Bull által bevetett légterelő elemet, délután pedig bele kellett törődnie, hogy ez az eszköz sem teszi elég gyorssá autóit ahhoz, hogy felvegyék a versenyt Lewis Hamiltonnal és a McLarenMercedesszel. Legalábbis erre utalnak a pénteki eredmények, amelyeknek ugyebár nem feltétlenül szabad hinni.

Hiába mondogatták a főszerep lők, hogy a legutóbbi két verseny helyszínéhez képest teljesen más a Hungaroring vonalvezetése, a trend folytatódni látszik: a McLaren-istálló autói gyorsabbak a Ferrariknál. Az első, délelőtti tréningen még Felipe Massa és Kimi Räikkönen zárt az első két helyen, megelőzve Heikki Kovalainent és Lewis Hamiltont, délutánra viszont fordult a kocka, felgyorsultak az autók (kivéve Massáét), és a McLaren pilótáié lett a dicsőség, sőt a ferrarisokat még a Renault két versenyzője is megelőzte.

Délelőtt vékony felhőréteg telepedett a Hungaroring fölé, amely a szélcsendben nem akart elmozdulni. A fővárost a reggeli órákban beborító esőfelhők sem érkeztek meg, így enyhén felhős, fülledt időben tartották meg a 23. Magyar Nagydíj első két edzését.

A várva várt első tréningen nehezen indult be az élet, ami nem csoda, hiszen az első köröket megtévő pilótáknak számolniuk kell azzal, hogy a többi F1-es versenypályával szemben alig használt Hungaroring aszfaltjára porréteg rakódott le, ami miatt szinte nincs tapadás, és esélytelen a jó időeredmény elérése. Csak hát egyszer el kellett kezdeni a „takarítást”, s mintegy félórányi tétlenkedés után a Honda pilótái nekivágtak a körözésnek. Néhány perc múlva a többiek is csatlakoztak hozzájuk.

Az első másfél óra legérdekesebb része a Ferrari motortérfedőjének tesztelése volt, Massa az első köreit a „cápauszonnyal” a háta mögött tette meg, míg Räikkönen a hagyományos fedelet használta. Miután húsz perccel az edzés vége előtt a brazil már egy másodperccel jobb volt a finnél, cseréltek, s a hajrában a címvédő kapta meg a cápauszonyt, Massa pedig visszaváltott a hagyományosra. Räikkönen 364 ezredre megközelítette Massát, aki több mint egy másodperccel volt lassúbb, mint fél órával korábban. Ezzel meg is született a döntés: a Magyar Nagydíjon érdemes használni a „cápauszonyt”.

Délután azonban már ez sem segített, Räikkönen és Massa nem tudta tartani a lépést az új orr-résszel felszerelt McLarenMercedesekkel. A lágy és a szuperlágy gumikon is az „ezüstnyilak” voltak gyorsabbak, Kovalainen két, Hamilton több mint négy tizedet vert Massa délelőtti legjobbjára, ráadásul a wokingiak hosszú távon is kiegyensúlyozottak maradtak. A Ferrarinál talán már beletörődtek abba, hogy az időmérőn nem verhetik meg Hamiltont, és elkezdtek gondolkozni azon, mit tegyenek a versenyen.

„Nagyon poros volt délelőtt a pálya, kivártuk a megfelelő alkalmat, és csak akkor kezdtük el a körözést, amikor már tisztult >>>

Legfrissebb hírek

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
10 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
8 órája