Hétköznapok nélkül

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2008.08.02. 02:23
Címkék
A szombati elutazás előtti utolsó napok attól lettek különlegesek vívóink többségének, hogy a legtöbb hétköznapi tennivalót most tudták elvégezni. Ilyenkor már nem szívesen zavarunk olimpiai győzelemre törő sportembereket, de e sportág magyar követeinek azért is lehetünk hálásak már a játékok előtt, mert szinte nincs olyan helyzet, hogy ne legyenek készségesek és közvetlenek. Bizonyítva ezzel, hogy akinek tényleg sok dolga van, annak mindenre van ideje.

„Tényleg érdekel, mivel telnek ezek a napok? – kérdezte a párbajtőrvívó Kulcsár Krisztián autóvezetés közben, amikor már bőven benne jártunk a délutánban (az időpont nem mindegy). – Szerda este hatkor fejeztük be a felkészülést Tatán, hétkor már Balatonszemesen voltam a feleségemnél és a három gyermekemnél, ott nyaralnak. Éjjel egyig beszélgettünk, társasjátékoztunk, ötkor keltem, hatkor otthon voltam Diósdon. Betettem egy mosást, kiteregettem, aztán betettem még egyet. Utána elmentem a munkahelyemre, este fél tízre értem megint haza, és kivettem a második mosást. Vasaltam, összepakoltam, hajnali fél ötkor feküdtem le. Hétkor keltem, elvittem a Syma-csarnokhoz a cuccaimat, aztán a munkahelyemen folytattam a napot, most megyek haza. Lesz otthon fél órám, és megyek vissza Szemesre, majd reggel jövök fel Diósd érintésével Pestre. Még az anyukámtól is elbúcsúzom, és meglocsolom a leandereket. De teljesen jó így minden, hiszen kikapcsolja az agyamat ennyi program, nem lesz rajtam úrrá az olimpia előtti hisztéria.”

Női tőrözőinknél a belső feszültség növekedéséről beszélt Bernát Zoltán szövetségi kapitány az index.hu internetes oldalnak, Mohamed Aida hangja viszont tisztán csengett, mint mindig.

„Én is olvastam, hogy Ujlaky Virginie egyéniben is szeretne vívni, ez így is van, de a csapatot csak azzal szolgálom, ha arra koncentrálok, hogy minél jobb legyek – mondta rutinos olimpikonunk. – A csapatversenynek úgy kell nekiindulni, hogy az a három versenyző, aki odaáll, jól vív, ha pedig valaki rosszul, ott a lehetőség, hogy Virginie tartalékként beálljon, számítunk rá. Négyen együtt videóztunk legutóbb, többnyire a magánéletben is jóban vagyunk, de nem kell feltétlenül mindenkinek szeretnie a másikat. Az olaszok egy időben utálták egymást, mégis sorra nyerték a világversenyeket.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája