Tóth Georgina már kameruni olimpikon

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2008.08.02. 02:23
Címkék

Nincs annál rosszabb, mint ha valaki teljesíti az olimpia B nevezési szintjét, mégsem indulhat a játékokon, mert az országban van nála jobb az adott versenyszámban, aki elérte az A-szintet. Így járt az idén a kalapácsvető Divós Katalin, aki mindössze három centiméterrel maradt le a pekingi részvételről. A VEDAC-os Orbán Éva mégsem lesz egyedüli magyar kalapácsvető a kínai városban, korábbi klubtársa, Tóth Georgina kameruni színekben jutott ki az olimpiára.

Az Észak-arizonai Egyetemen harmadik évét befejező dobó fejében tavaly még meg sem fordulhatott az olimpiai részvétel, hiszen 57.83 méterrel csak hatodik volt a hazai ranglistán. Hogy indulhasson Pekingben, ahhoz 69.50 métert kellett volna az idén teljesítenie, vagyis csaknem 12 métert fejlődnie. Nos, a dunaújvárosi lány nem ismer lehetetlent, de álma valóra válásához némi szerencse is kellett. Ez évi első szabadtéri versenyén, március végén Tempében csaknem öt métert javított (62.78) addigi legjobbján, és megismerkedett Ange Samával, a Kameruni Atlétikai Szövetség elnökével. A sportvezető ajánlotta neki, hogy vegye föl a kameruni állampolgárságot, s próbálja meg az afrikai ország színeiben kivívni az olimpiai csapattagságot. Bár a lehetőség még akkor is utopisztikusnak tűnt, hiszen a B nevezési szinttől (67.00) még mindig több mint négyméternyire volt, elfogadta az ajánlatot. A magyar szövetség is áldását adta a mezcserére, s Tóth egy héttel az Afrika-bajnokság előtt megkapta az állampolgárságot. A május eleji addisz-abebai viadalon még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 55.71 méterrel csupán negyedik lett. Viszont országos csúcsot ért el!

A kameruni sajtó felhördült. Azt kérték számon az ország vezetőitől, miként lehetséges, hogy valaki, akit semmi sem köt a nemzethez, ilyen gyorsan állampolgárságot kap. Ráadásul kettős állampolgár lehet, amit a kameruni halandónak tiltanak a törvények. Voltak, akik mellette érveltek, mondván, a gazdagabb országok oly sok kamerunit szipkáznak el, miért ne történhetne meg ez fordítva is.

A kalapácsvető ebből nem sokat érzékelt, ő változatlanul Arizonában készült és versenyzett. Május végén már 65.68 méternél tartott, s egy hónappal később – igaz, csak egy centiméterrel – ismét 65 méter felett dobott. A szintteljesítési határidő viszont vészesen közeledett. Végül négy nappal a lejárta előtt, július 18án megtörtént a csoda: Tóth Georgina 67.42 méterrel nyerte meg a Flagstaffban megrendezett versenyt.

Így dobókörbe léphet Pekingben – kameruniként.

Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
25 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
33 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
53 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája