Peking 2008: javul Görbicz állapota, kedden Kínával játszik a csapat

MTI MTIMTI MTI
2008.08.04. 14:30
Címkék
Szépen javul Görbicz Anita állapota: a női kézilabda-válogatott irányítója már nem húzza a lábát, de azt még nem lehet tudni, hogy mikor léphet pályára először a pekingi olimpián. A győri klasszis az elutazás előtt forrázta le a jobb lábfejét.
„A javulás kézzelfogható, és ez nagyon jó hír" – mondta a MOB-nak Sinka László sportágvezető. „A mi lányaink lesznek azok egyébként, akik a sportág csoportmérkőzéseinek helyszínéül szolgáló csarnok fő tesztmérkőzését vívják majd kedd este 19 órától (magyar idő szerint 13 órától). A Kína–Magyarország felkészülési találkozó lesz az „éles" főpróba az eredményjelző-tábla kezelői, továbbá az eseményről közvetítő tévések számára" – tette hozzá Sinka.A magyarok szerdán – közép-európai idő szerint reggel 5 órakor – a kazah válogatottal is tesztmeccset vívnak. Hajdu János szövetségi kapitány együttese az első olimpiai találkozóját szombaton 4:45-kor (helyi idő szerint 10:45-kor) játssza a svédek ellen.
Legfrissebb hírek

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skóton

Minden más foci
33 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
37 perce

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
44 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
45 perce

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
46 perce