Cseh miatt nem is állunk csehül (folytatás)

2008.08.11. 00:26
Címkék
2. NAP - A második versenynapot éremmel zárta Magyarország, a fantasztikusan úszó Cseh László a verhetetlen Michael Phelps mögött Európa-csúccsal lett második 400 méter vegyesen. Ugyanitt Kis Gergő hatodikként zárt, mellette a párbajtőrvívásban 4. Boczkó Gábor szerzett pontot. A férfi pólósok döntetlennel kezdtek, az Európa-bajnok Montenegró ellen 10–10 volt az eredmény.

mi tesszük hozzá: nincs borzal masabb, mint amikor a bírók csak a szabályokat ismerik, a normák szellemével nem tudnak mit kezdeni, így aztán egyetlen intéssel egzisztenciákat tesznek tönkre. Megjegyezzük még: milyen sportág az, ahol az ítészeknél öltöny zoknival (!) divat járja. Persze hogy erre is van szabály…

Meg talán arra is, hogy Kemény Dénes klasszisai ne tudjanak mit kezdeni a tetemes előnnyel. A Montenegró elleni nyitó meccsükön (4–5. oldal) háromgólos előny (8–5) után jött egy 1–5-ös széria, hogy szinte az utolsó pillanatban Biros Péter és Varga Dénes fantasztikus összjátéka jelentse a pontmentést (10–10). A kapitány szerint „védelmi szarvashibák…” vezettek odáig, hogy örülni kell a döntetlennek, s arra kell kitalálni valamit, hogy „…biztos vezetésünk birtokában miképpen tarthatjuk meg az előnyt”. A megfejtést keresve a harmadik aranyára hajtó Kásás Tamás is széttárja a karját: „Hogy mi az oka? Jó kérdés, de nem tudom rá a választ.”

Mint ahogy arra sincs felelet, hogy miért nem sikerül evezésben (11. oldal) a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárnak egyből a fináléba jutnia. Az elődöntőre készülődve határozottan közölték, hogy megvívnak a kétszeres világbajnok dán egységgel, ehhez képest még a kanadaiaktól is kikaptak. Higygyünk az edzőnek, Kiss Lászlónak, aki szerint „a fiúk egyébként csak magukra figyeltek, és nem is eveztek rosszul”, arról nem beszélve, hogy többnyire „egy nagyobb világverseny második felében pörögnek föl”. Készséggel elhisszük, de akkor minek az ígérgetés.

Ezt persze Káté Gyulától (11. oldal) is megkérdezhetnénk, a 64 kilósoknál induló, korábban világ- és Európa-bajnokságról is bronzérmet hozó bokszoló magabiztosan látott neki a Johnny Joyce elleni meccsének, hiszen korábban háromszor, általában könnyedén, megverte az írt – most nem. „Nem tudom, mi történt…” – csodálkozott utána, mi tudjuk: jobb volt az ellenfél. A másik oldal: Böczögő Dorina csendben, esélyének és tudásának megfelelően látott neki a női torna selejtezőinek (11. oldal), szimpatikusan versenyezve megtette a magáét, amiért ment, elhozta.

Figyelemre méltó gesztusra is volt példa vasárnap (16. oldal): a lőtéren, a 10 méteres légpisztoly eredményhirdetésén az ezüstérmes orosz Natalja Pagyerina és a harmadik grúz Nino Szalukvadze összeölelkezett, bizonyítván, hogy más a sport és más – a politika.

Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
3 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
3 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
4 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
4 órája