Jimmy Casper is lebukott

R. B. B.R. B. B.
2008.08.11. 00:26
Címkék

Két napig tartotta rettegésben a Tour de France-t szervező ASO cég az idei viadalon részt vevő kerekeseket. Ennyi idő telt el ugyanis az ötödik pozitív minta bejelentése és nevesítése között. Végül a hazaiakat is utolérte a végzet, a spanyol, olasz és kazah vétkesek után egy francia kerekes produkált pozitív mintát. A bűnös Jimmy Casper, akinek szervezetében kortikoszteroidot mutattak ki. A magyarázat persze ezúttal is megvolt. Casper elmondása szerint – akárcsak a kerekesek jelentős része – asztmás, és már tizenkét éve papírja van arról, hogy a Syndicort nevű gyógyszert szedi. Az engedélye május 29-én járt le, és azóta Becotidet szed, ám nem tudja, ki hibázott, ő vagy a csapatorvos, aki nem értesítette erről a francia és a nemzetközi szövetséget. Korábban Pedro Horrillo került hasonló helyzetbe, ám a spanyol később tisztázni tudta magát, ráadásul akkor csapata, a Rabobank sem függesztette fel. Casper esetében az Agritubel visszavonta a kerekes versenyengedélyét, és várja a francia szövetség döntését.

Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
3 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
3 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
4 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
4 órája