Tovább a bryanti úton

2008.08.11. 00:26
Címkék
Az Egyesült Államok együttese úgy kezdett, ahogyan a világ elvárja egy olimpiai tornán az amerikai válogatottól: Mike Krzyzewsky csapata 101–70-re győzött a házigazda kínai együttes ellen.

Kobe Bryant még a meccs előtt is arról beszélt, sohasem élt át olyan káprázatos tűzijátékot, amilyenben a megnyitón része volt. „Láttam otthon egy-két július negyedikei ünnepséget, de azok a közelébe sem érnek annak, amit itt átéltem” – mondta áhitattal az egész olimpia egyik legnagyobb sztárja, akinek úton-útfélen azt a kérdést is feltették, mit gondol Jao Mingről, a Kínai Népköztársaság népi hőséről. „Jao szinte családtag nálunk. Nagyon jól ismerjük, és tudjuk, mit kell tenni azért, hogy a palánk alatt megállítsuk” – mondta.

Nos, a kínaiak zászlóvívője is nagyon készült kenyéradó gazdáinak válogatottja ellen. Harci kedvét bizonyítja, hogy ő nyitotta meg a kosáresőt – mégpedig tőle merőben szokatlan triplával! A Houston Rockets sztárja nem játszott rosszul, hozta a dupladuplát (13 pont, 10 lepattanó), de ő és társai sem voltak képesek megállítani az amerikai fergeteget.

Aki látta az NBA-sztárokból álló együttes négy évvel ezelőtti athéni bemutatkozását és a mostanit is – megértette, mi az alapvető különbség az Egyesült Államokat képviselő két „garnitúra” között. Igazából hiteles ebben a kérdésben LeBron James, aki sihederként végigszenvedte négy éve a Puerto Rico elleni 92–73-as vereséggel csúf véget ért találkozót, és ezúttal a kínaiakkal szemben is ott volt a pályán. Ráadásul Görögországban őt érte a „megtiszteltetés”, hogy a meccset követő sajtótájékoztatón magyarázkodhatott a médiának.

„Nem vagyunk csapat” – sóhajtozott a most 18 pontig jutó sztár akkor csalódottan.

Ezúttal az volt az amerikai válogatott. A hazaiaknak addig volt esélyük, amíg bedobták a triplákat. Viszonylag sokáig tartották a szokásukat: egészen a második negyed közepéig, amikor 29–29 virított az eredményjelző táblán. Addig 11-ből nyolc hazai hármas hullott a gyűrűbe, az ellenoldalon pedig csupán egy. Tizenkét próbálkozásból! Aztán elkezdtek védekezni az amerikaiak – eddig nem nagyon volt ez szokás a Team USA-nál –, a második félidőben pedig már egész pályán letámadtak. Az NBA legfénylőbb csillagai szemmel láthatóan élvezték a játékot, szinte All Star-gálává változtatták bemutatkozó mérkőzésüket. A kínai csapat csupán asszisztálni tudott a bemutatóhoz, bár egy-két szép megmozdulást megtapsolhattak a hazai szurkolók, de az igazi show-elemeket az amerikaiak mutatták be. A századik pontot Michael Redd dobta, s a kék mezesek nagyon sokat tettek azért, amit Kobe Bryant ígért a játékok kezdete előtt: „Helyre kell állítanunk az amerikai válogatott megtépázott tekintélyét!” Ha így folytatják, meglesz az is...

Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
1 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
2 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
3 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
3 órája