A csapat tragédiája

2008.08.14. 01:15
Címkék

Ennél nagyobb szerencsétlenség nem is érhette volna a magyar súlyemelő-küldöttséget. A sportág egyetlen magyar olimpiai képviselője, Baranyai János súlyos sérülést szenvedett a 77 kilósok B-csoportjának délelőtti viadalán szakításban, így összetett eredmény nélkül, helyezetlenül végzett. Az NYVSC emelője a 140 és a 145 kg legyőzése után harmadszorra a feje fölé szakította a 148-at is, ám mielőtt stabilizálta volna a tömeget, a jobb könyöke kificamodott. Szörnyű látvány volt, ahogy a hátán fekvő, valósággal sokkot kapó Baranyai lábai remegnek, mint a nyárfalevél.

„Ritkán vagyok szomorú, de most bánkódom, mert nem ezt terveztük – mondta Halász István főtitkár. – Egy emberként küzdöttünk, hogy legyen magyar súlyemelő az olimpián, erre most ez történik. Janit a Kínai–japán Barátság Kórházba vitték, ahol gondosan ellátták. A röntgen szerint sem törése, sem szakadása nincs, így remélhetjük, hogy nem törik meg a pályafutása. Gipszbe tették a kezét, három nap múlva kontrollra kell jelentkeznie.”

Altatás közben rakták helyre Baranyai teljesen kificamodott ízületét, de este már sétált a versenyző, és csak arra panaszkodott, hogy ha lógatja a karját, fájdalmat érez.

„Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de nem éreztem, hogy korrigálnom kellene – emlékezett vissza az olimpikon. – A fejem fölött volt a súly, és egyszer csak azt éreztem, hogy pattan a karom. Mondom, nem dacoltam a súllyal, ennél sokkal veszélyesebb gyakorlatom is volt már életemben. Hirtelenében nem is tudtam, mi történt, csak akkor tudatosult bennem, amikor megláttam a könyököm – akkor már rettenetesen fájt. Nagyon bánt, ami történt.”

Baranyai formáját dicsérte Juhász István szövetségi kapitány, nagyon jó első két gyakorlatot láthatott tőle, és a tervezett 330 kilót elérhette volna. Juhász kívülről úgy látta, mintha Baranyai korrigálni akart volna, pedig volt egy pillanat, amikor uralni látszott a súlyt.

„A sportágban előfordulnak hasonló szerencsétlen esetek, de hogy pont az egyszemélyes magyar csapatot sújtsa a sors… Kegyetlen volt velünk az élet” – sóhajtozott a szakvezető.

A kategória aranyérmét a 2005-ben junior-világbajnok dél-koreai Sza Dzse Hjuk szerezte meg 366 kilóval, könnyebb testsúllyal megelőzve a favorit kínait, Li Hung-lit.

Legfrissebb hírek

Hazai környezetben iskolázta le a Giantset a Los Angeles Rams – videó

Amerikai sportok
23 perce

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
47 perce

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
1 órája

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
8 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
8 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
9 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
9 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
9 órája