Megtört a hegemónia

2008.08.15. 01:04
Címkék

Óriási meg lepetésre a kínai Csang Csüan-csüan nyert a női egyéniben, amelyben 1984 óta csak dél-koreai aranyérem született. A hazai íjász megdolgozott az aranyért, mert miután csak 27. lett a szombati rangsoroló selejtezőben, csupa olyan ellenfelet kapott, aki a sportág jeles nemzeteit képviselte.

Ukrán, tajvani és orosz vetélytársát is legyőzte. Utóbbi, a ranglista-5. Natalja Jergyinyijeva volt az első igazán nagy skalpja, de ami ezután következett, arra nehéz szavakat találni. A csapatban aranyérmet nyerő dél-koreaiak mindegyikével találkozott, s felülkerekedett rajtuk. A nyolc között Dzsu Hjun Dzsungot verte meg, az elődöntőben a világelső Jun Ok Hit olimpiai rekordnak számító 115 pontos eredménnyel győzte le, a döntőben pedig a másik dél-koreai, a címvédő Pak Szung Hjun ellen diadalmaskodott egy ponttal. Nehezebb útja nemigen lehetett volna az aranyig, hat ellenfeléből hárman a ranglista első ötje között voltak, ráadásul Pak ellen a meccs feléig vesztésre állt, és akkor sem remegett meg a keze, amikor az utolsó etapban hoznia kellett a kilenceseket.

Legfrissebb hírek

Az RFEF hivatalosan is bejelentette Luis de la Fuente szerződéshosszabbítását

Spanyol labdarúgás
14 perce

Szumó: a fiúk voltak jobbak

Utánpótlássport
15 perce

La Liga: a Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
16 perce

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
18 perce

„Hiba volt. Sajnálom” – Xhaka elismerte a hamisítást, kikerült a svájci keretből

Minden más foci
21 perce

A válogatott szünetben kicserélik a Bozsik Aréna gyepszőnyegét – hivatalos

Labdarúgó NB I
29 perce

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
30 perce

Heti program: az NL-ben játszik a magyar válogatott, NFL, F1

Magyar válogatott
34 perce