Mesteri hármas a pihenőért

2008.08.15. 01:04
Címkék
A második félidőben nem kapott gólt a magyar válogatott, így a legtöbbek által csak „iparos” jelzővel minősített mérkőzésen 8–5-re győzte le spanyol ellenfelét. Folytatás szombaton Ausztrália ellen.

Befogta a fülét.

Az interjúfolyosón Kemény Dénes hallani sem akarta a mindenki által szajkózott felvetést, kérdést: „A csoportelsőséghez elég lehet ez a háromgólos győzelem?”

A szövetségi kapitány felettébb meglepő módon hárította el az erre irányuló mondatokat, a sokadik ilyen próbálkozás után egyszerűen mindkét fülét befogva állt szemben a magyar médiaküldöttséggel. Érdekes jelenet volt…

Miképpen vasárnap, a montenegróiak elleni döntetlen után a frissítőpalack elrúgásával, véleményünk szerint ezzel is az óriási feszültséget próbálja valahogy levezetni. Mert hiába mondta a mester, hogy „nem foglalkozunk semmivel, mindig csak a következő ellenféllel, jelen esetben Ausztrália válogatottjával”, aligha hisszük, hogy nem téma a csoportelsőség kivívása. Főként azután, hogy Kásás Tamás határozottan jelentette ki: „Rendkívül fontos lenne az a három nap szünet, az idegbeteg középdöntő kihagyása.”

A nemzetközi szövetség (FINA) nagyurai minden egyes világversenyre új szabályt alkotnak, csak hogy csináljanak is valamit. Összedugták a fejüket, s ezúttal azt gondolták ki, hogy azonos pontszám esetén a csoport élén a harmadik helyezett elleni eredmények rangsorolnak. A papírforma alapján csapatunk és a montenegróiak között a spanyol válogatott lesz a mérleg nyelve. Három gól. Vajon elég lesz?

De Kemény Dénes befogta a fülét…


folytatás...
Legfrissebb hírek

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
18 perce

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
24 perce

Kijevi jelszó: élni muszáj! – interjú az Eb-ezüstérmes Rácz Lászlóval

Magyar válogatott
44 perce

Női kézilabda Eurokupa: Kukely Anna helyett Kajdon a keretben

Kézilabda
1 órája

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
1 órája

Népsport: Alulértékelve a csatársor bal szélén

Népsport
1 órája

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
1 órája

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
1 órája