Úszás: Cseh nagyon elfáradt, Turi szerint mindent egy lapra tettek fel

2008.08.15. 05:38
Címkék
Cseh László nagyon elfáradt, majdnem leesett a dobogóról, ezért fél órával később, magyar idő szerint hat órakkor kezdődik a sajtótájékoztatója. Eddig csak édesapjával beszélt fél percet telefonon, és lepihent egy kicsit.
"Mindent egy lapra tettünk fel, Laci kamikáze módjára kezdett, úgy éreztük, ez az egyetlen esélyünk arra, hogy legyőzze Phelpset. De őt senki sem tudta, tudja itt megállítani; ha ő nincs, aranyhintóval megyünk haza. Mindazonáltal rendkívül boldog vagyok, ez a három ezüstérem hatalmas hőstett Lacikától. Volt már aranyban részem, Egerszegi Kriszta és Kovács Ági mellett átélhettem ezt a csodás érzést, de őszintén mondom, most is ugyanolyan boldog vagyok, az ember emlékei között, a szívében ezek az ezüstök is örökre benne maradnak" – mondta Turi György, Cseh László edzője a 200 méteres vegyes úszás után.
Legfrissebb hírek

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
16 perce

Népsport: Alulértékelve a csatársor bal szélén

Népsport
17 perce

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
43 perce

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
45 perce

Jókay Zoltán: Elsődleges célunk a túlélés

Röplabda
1 órája

Bárány Donát: felépülés, gól, meghívó

Magyar válogatott
1 órája

WNBA: Juhász Dorka csapata megszakította rossz sorozatát, közel az alapszakasz-elsőség

Amerikai sportok
1 órája

Konferencialiga-szereplő csapathoz igazolt az Újpestről távozó légiós

Minden más foci
1 órája