Kevés volt a két gól

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.08.17. 02:30
Címkék
Beragadt a rajtnál a Bayern München, amely otthon csak 2–2-t ért el a Hamburggal a Bundesliga nyitányán, és szombaton minden bizonnyal meg kell válnia a legutóbb az elsőtől az utolsó fordulóig őrzött első helyétől.

Hat éve nem látott tempóban kezdődött meg a gólgyártás a Bundesligában, az új szezon első gólja már a 12. percben megszületett a Bayern München–Hamburg összecsapáson. Mióta a bajnok és az egyik kihívója közötti, pénteki nyitó mérkőzéssel kezdődik a szezon, 2002-ben Bart Goor (Hertha BSC) felülmúlhatatlan csúcsot állított fel a Dortmundnak az első percben rúgott góljával – a belga légiós óta viszont Bastian Schweinsteiger „ébredt” a leggyorsabban.

Ez igazából azért érdekes, mert a középpályás 2007. október 20., a Bochum elleni mérkőzés óta képtelen volt a kapuba találni a Bundesligában. Azt nem lehet rá mondani, hogy nem lenne gólveszélyes középpályás, hiszen azóta a Nationalelfben például két gólt is szerzett, csak éppen az előző évadban nem kapott annyi bizalmat Münchenben, amennyit szerinte megérdemelt volna. Mindöszsze 11 meccset játszott végig, kilencszer be-, tízszer lecserélte Ottmar Hitzfeld, az akkori edző, emiatt nyáron még a távozás gondolata is felvetődött benne. A bizalmat és az esetleges klubcserét illetően Lukas Podolski is hasonló kálvárián ment keresztül – és a nyitányon ő lőtte a Bayern második gólját. A 2006-os vb két fiatal sztárja a Bundesligában először lőtt ugyanazon a mérkőzésen gólt a Bayernben. A válogatottban ez már háromszor összejött nekik (Németország–Mexikó 4–3, San Marino–Németország 0–13, Szlovákia–Németország 1–4), mindháromszor győzött a csapat, a Bayernnek viszont nem hoztak szerencsét.

A folytatásban ugyanis két egykori müncheni, José Paolo Guerrero és Piotr Trochowski is betalált, így a két debütáló edző, Jürgen Klinsmann és Martin Jol közül csak az utóbbi lehetett maradéktalanul elégedett. Alig negyedóra után erre azért nagyon kevesen számítottak…

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
1 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
2 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
19 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
24 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
31 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
32 perce

Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

Foci vb 2026
40 perce

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
48 perce
Ezek is érdekelhetik