Hatvanötezer futballszurkoló csendjével, megindító némasággal kezdődött, és eufórikus hangulatban, mindenkit magával ragadó fiesztával zárult a Real Madrid és a Valencia mérkőzése a Santiago Bernabéu Stadionban. A szerdai madridi repülőgép-szerencsétlenség áldozatai előtti tisztelgés és a házigazda látványos győzelmének ünneplése azonban csupán egy az egész estét végigkísérő éles ellentétek hosszú sorából…
Túlzás lenne azt állítani például, hogy a hazai szurkolókat a kezdő sípszó előtt különösebben lázba hozta volna a Szuperkupa visszavágója, a környező utcákat már két órával a meccs előtt megtöltő drukkereket sokkal inkább a Chelsea-be vágyó Robinho esetleges távozása foglalkoztatta. (Tegyük hozzá, véleményüket nem is rejtették véka alá: „Menj a Chelsea-be, te garasoskodó!” – kiabálták a brazilnak, aki helyet kapott ugyan a kispadon, de még a bemelegítést sem csinálta végig társaival. Mivel Bernd Schuster vezetőedző ezután érthető módon nem adott játéklehetőséget a szélsőnek, Robinho csak a lefújás után, néhány kézfogás kedvéért lépett a játéktérre.)
A kedvencek ráadásul az első félidőben gyakorlatilag lemásolták a vereséget hozó valenciai első találkozó (2–3) ötlettelen játékát, így a királyiak közönsége nem is jött lázba, amíg a játékvezető ki nem állította a Mata lábára rácsúszó, a Bernabéuban mindaddig viszonylag jó teljesítménnyel debütáló Rafael van der Vaartot. A vélt igazságtalanság miatt szinte tomboló drukkerek hevessége ugyanakkor feltüzelte a bosszantó labdavesztéseken kívül semmi mással ki nem tűnő blancókat is, akik a második félidőre tulajdonképpen új csapattal futottak ki; a „két” Madrid közti különbség annál látványosabb, ha tudjuk, hogy a német tréner nem is cserélt a szünetben.
Az immár az eredmény és a létszám tekintetében is hátrányban futballozó emberei megtáltosodását a mérkőzést követő sajtótájékoztatón egyébként maga Schuster sem magyarázta mással, mint a szurkolók segítségével és a Valencia lelkiállapotával. A saját szerepét szerényen háttérbe szorító szakember szerint ugyanis elúszott volna a győzelem, ha Unai Emery emberei nem tartoznak azon kevesek közé, akik emberelőnyben elvesztik a fejüket… S mivel Eduardo Iturralde González játékvezető nem állította ki a labdát a gólvonal előtt kézzel érintő Raúl Albiolt, a megítélt tizenegyest gólra váltó Ruud van Nistelrooynak viszont második sárga lapja után a hajrában felmutatta a pirosat is, a német edző szavai végképp bizonyságot nyertek. A „kevesebb több” elvét követő királyiak az ellenállhatatlan Arjen Robben vezetésével kilencen mattolták a kezdetben igen taktikus, a szükséges kockázatnál többet nem vállaló fekete mezeseket, és Rubén de la Red 25 méteres mesteri találata után kétséget sem hagytak a végső győztes kiléte felől.
„Ilyen a Bernabéu, ilyen az »erőd«” – értékelték a meccs után percekig ugrálva, énekelve ünneplő madridi drukkerek a látottakat, miközben a meccsre fesztiválhangulatban érkező mintegy ötszáz valenciai magába roskadva ült a keleti lelátó csücskében. A saját bőrükön érezhették: a Real Madrid szentélyében bármi megtörténhet. S mindennek a fordítottja is.
