Négy napon át altatták

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2008.08.25. 23:51
Címkék
Bordatöréssel és tüdővérzéssel szállították kórházba Kajdácsi Imrét, a Dunaharaszti MTK csatárát a Dorog elleni bajnoki mérkőzés után. Négy napon át altatták, s bár már javult az állapota, teljes felépülése hat hónapot is igénybe vehet. A labdarúgás mellett az állása is veszélybe került.

Szerencsétlen mozdulat volt. Kajdácsi Imre, az NB III-as Dunaharaszti támadója egy labdára sprintelt, amikor összeütközött a kapujából kifutó dorogi Grósz Gergellyel. Az esetet követően eltört a csatár négy bordája, amelyek közül az egyik megsértette a tüdejét, és míg az oldalvonal mellett várták a mentőt, a játékos vért köpött. Kajdácsi Imrét az esztergomi kórház intenzív osztályára szállították, ahol az időközben kialakult légmell megszüntetése céljából megoperálták, majd a fájdalmak enyhítése érdekében négy napon keresztül altatták. Az elmúlt hétvégén aztán a támadót a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház sebészetére szállították, ahol várhatóan tíznapos rehabilitációs kezelésen kell részt vennie.

„Az orvosok még megjósolni sem tudták, mennyi időbe telik a felépülésem – mondta tanácstalanul Kajdácsi Imre. – Sok múlik azon, hogy fellép-e valamiféle komplikáció, bár a szakemberek szerint egyelőre semmi ok az aggodalomra. Bár érzem, nagy a baj, de titkon azért remélem, hogy nem kell befejeznem a labdarúgást.”

Némi vigaszt jelenthet a támadó számára, hogy sport- és életbiztosítása is van, illetve rendőrként a munkahelyén is biztosították. Hogy az utóbbi érvényes-e sportbalesetre, azt egyelőre maga az érintett sem tudja, azt azonban igen, hogy a munkájából adódóan az állomány valamennyi tagjának rendszeres fizikai szintfelmérőt kell elvégeznie, szigorú feltételek mellett. A jelentős megterheléssel járó felmérés miatt valószínűleg az idén már a munkahelyére sem térhet viszsza, s a dunaharasztiaknak is új csatár után kell nézniük.

Legfrissebb hírek

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
5 perce

Superliga: FK Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
15 perce

Magyar Kupa-sorsolás: a Ferencváros a Békéscsabát fogadja a 16 közé jutásért

Labdarúgó NB I
30 perce

Örömtekerés helyett: demonstráció és törölt zárószakasz a Vuelta utolsó szakaszán

Kerékpár
37 perce

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
39 perce

A hajrában dőlt el a Győr-rali – Német nyert!

Rali
45 perce

Jégkorong: nem a rekortán, hanem a jég a pályája Gyulai Miklósnak

Utánpótlássport
47 perce

A Kassa simán továbbjutott a Szlovák Kupában

Minden más foci
55 perce
Ezek is érdekelhetik