Örülni jó

Minden jó, ha jó a vége? Sajnos nem mindig… Mert többre, jobbra számított az ország, ahogyan a főszereplők, a pekingi olimpián színeinket képviselő sportolók is.

Hitetlenkedve figyeltük az eseményeket, a történéseket. Bosszankodtunk a visszatérően apróságokon múló vereségeken, az utolsó pillanatokban elvesztett asszókon, összecsapásokon.

Ahogy teltek-múltak az arany nélküli napok, úgy nőtt a feszültség a pekingi magyar táborban, de idehaza sem volt ez másként…

Cseh László, Mincza-Nébald Ildikó és Fodor Zoltán tartotta bennünk a lelket, az általuk nyert érmek, a négy fényesen csillogó ezüst, illetve a ragyogó bronzérem gyógyír volt lelki sebeinkre a borús napokon, de… Messiásként vártuk az első magyar aranyérmest!

Mert mi, szurkolók már csak ilyenek vagyunk. Nyolc éve Sydneyben, négy éve Athénban már az első napokon volt okunk a kitörő örömre, megnyugvásra.

A párbajtőrvívó Nagy Tímea aranyérme akkoriban egyaránt jótékonyan hatott versenyzőinkre, edzőinkre, vezetőinkre – és természetesen valamennyi magyar szurkolóra. Tartást, bátorságot, önbizalmat adott. Ez vissza is köszönt az elért eredményekben!

Pekingben azonban mindennek az ellenkezője történt. Bizonytalanság, letörtség, már-már letargia lett úrrá a magyar küldöttségen. Tenyérbe temetett arcok, szomorú tekintetek, síró szemek jelezték: nagy válságban van a magyar sport.

Az esetek többségében képtelenek voltunk átlépni saját árnyékunkat, ráadásul még a balsors(?) is üldözött minket. Rengetegszer ott álltunk a mennyország kapujában, de bebocsátást nem nyertünk.

Dicsőségtablónk enyhén szólva is foghíjasnak mutatkozott. Különösen a felső sorokban maradtak üresen a helyek… Nem csoda hát, hogy napról napra egyre többet és többet gondoltunk a „holtbiztosnak” mondott aranyszállítóinkra, a kajakosokra, a kenusokra és férfi vízilabdázókra.

Az utolsó három pekingi nap nagyon jót tett meggyötört lelkünknek. Könnybe lábadt szemmel ünnepeltük a kenus fenomén, az első magyar pekingi aranyérmes Vajda Attila, a csodálatos kajak páros, Kovács Katalin és Janics Natasa, illetve a zseniális vízilabda-válogatott felejthetetlen győzelmét.

Most néhány napig nem akarunk s nem is szabad másra, csakis az ő boldogságot, felszabadult örömöt, megkönnyebbülést hozó sikerükre gondolni. Örülni jó. A baj pedig független pillanatnyi érzéseinktől.