Az egyik kezünk bőven elegendő annak megszámolásához, hány labdarúgónak adatott meg, hogy ötszáz első osztályú meccsen futballozzon Magyarországon. Ebbe a kivételes klubba sokáig egyetlen játékos, a tatabányaiak legendás jobbhátvédje, Szabó György (510 találkozó) tartozott, majd a közelmúltban csatlakozott hozzá Illés Béla (540) és a jelenleg is aktív, a Haladás alkalmazásában álló Kuttor Attila (524). A magyar labdarúgás történetében ők hárman büszkélkedhetnek azzal 2008. augusztus 29-ig, hogy ebbe a kivételes magasságba jutottak.
Hogy mi abban a különleges, ha egy futballista 500 meccsen lép pályára? Nos, tizenhat csapattal számolva a bajnoki mezőnyt (általában ennyi a létszám) harminc mérkőzés adódik egy év alatt, vagyis az ötszázas álomhatár 17 esztendő alatt érhető el. Tizenhét év folyamatos játék, sérülések és eltiltások nélkül...
Aligha véletlen, hogy Magyarországon több mint száz év alatt csak hárman jutottak el ehhez a mérföldkőhöz. Péntekig. Amikor is negyedikként Végh Zoltán lép be az ötszázasok klubjába.
Valószínűleg nem tévedünk, ha azt mondjuk, igazán kivételes nap a pénteki az életében.
Zalaegerszegen ötszázadszor védek az élvonalban, és ezzel egy álmom válik valóra – felelte az MTK kapusa. – Nem tagadom, viszonylag régóta ott van a fejemben, hogy elérhető számomra az álomhatár, és nagyon boldog vagyok, hogy eljött a nagy nap. Ráadásul kedden megszületett a második gyermekem, Viktória, így egészen emelkedett hangulatban várom a ZTE elleni párharcot.
Boldogság a köbön...
Nem túlzok, ha azt mondom, csodálatos érzések kavarognak bennem. A csapatom jól szerepel mostanában, a magánéletem minden szempontból rendben van, és ennél többet aligha remélhet az ember. Most azonban mindent félre kell tenni, hiszen újabb fontos mérkőzés vár ránk. Zalaegerszegen nagy iramú, küzdelmes meccseket szoktunk játszani, gondolom, ezúttal sem lesz másként.
Mikor gondolt először rá, hogy meglehet az ötszázadik élvonalbeli meccse?
Amikor lejátszottam a négyszázötvenedik találkozót, már határozottan ez volt a célom. Kiszámoltam, hogy a 2007–2008-as bajnokság végére még nem érem el a határt, ezért úgy kellett készülnöm, hogy egy évet még feltétlenül a legjobbak között védjek.
Mondhatjuk azt, hogy élete legjobb döntését hozta, amikor tízévesen egy veszprémi toborzón kapusnak jelentkezett?
A pályafutásom ezt mutatja. Eljött az iskolánkba néhány megfigyelő, kiválasztottak úgy negyven-ötven gyereket, majd a kérdésre, hogy ki akar kapus lenni, nyolcan jelentkeztünk. Aztán a többiek lemorzsolódtak, én pedig a mai napig a kapuban állok.
A kapusok harminchét évesen nem számítanak öregnek. Mégis, meddig még?
A közelmúltban kaptam egy újabb feladatot az MTK vezetőitől. Szeretnék, ha még éveken keresztül kapusként segíteném a klubot, és én mindent megteszek érte, hogy így legyen.
Vagyis meglehet akár a hatszázadik mérkőzés is...
Ha az égiek is úgy akarják, igen.
Az eddig lejátszott négyszázkilencvenkilenc összecsapás mennyire maradt meg az emlékezetében?
Pillanatok alatt fel tudom idézni valamennyi mérkőzést. Nem tudom, mi vezérelt annak idején, de az első élvonalbeli találkozómtól kezdve füzetbe írom a gondolataimat, értékelem saját és csapatom teljesítményét. Az első füzet már rég megtelt, és lassan bizony a másodikban sem marad üres hely.
