Mindenki élvezte

A mérkőzésről tudósított: KECSKÉS ISTVÁN, LIPCSEI ÁRPÁDA mérkőzésről tudósított: KECSKÉS ISTVÁN, LIPCSEI ÁRPÁD
2008.08.31. 02:49
Címkék
Izgalmas, drámai meccs volt az Újpest–Kecskemét. Mindkét csapat felállt a padlóról, ám végül, az utolsó pillanatban Kabát Péternek köszönhetően az Újpest megszerezte a győzelemet.

Váratlanul jó mérkőzést játszott egymással az Újpest és a Kecskemét. Előzetesen nem számíthattunk hét gólt hozó, fordulatos mérkőzésre, ám a két lila-fehér csapat rácáfolt a sima hazai győzelmet váró jósokra – a Kecskemét mindent megtett a Szusza Ferenc Stadionban a pontszerzésért.

Pedig minden úgy indult, ahogy arra fogadni lehetett volna. Az első félidőben hirtelen és könnyen kétgólos előnybe került az Újpest, s a hazai csapat már a szünet előtt eldönthette volna a meccset, azonban a két gól mellett elpuskázott jó néhány helyzetet, és ezért majdnem drága árat fizetett.

A fordulás után minden megváltozott, ragyogóan futballozott a Kecskemét, és kétszer is felállt a padlóról. Először ledolgozta hátrányát, majd miután újra vezetést szerzett az Újpest, ismét egyenlített. A hajrára talán már elfogyott az erő, Kabát Péter második góljára nem jött vendégválasz.

„Hihetetlenül ideges vagyok – mondta a lefújás után a két gólig jutó kecskeméti játékos, Csordás Csaba. – Megmutattuk, hogy tudunk szórakoztatni, hiszen rúgtunk három gólt, de a negyediknél besegítettünk az Újpestnek. A második félidő abszolút a miénk volt, nem is értem, miért nem tudtunk legalább egy pontot szerezni. Nekem úgy tűnt, az első gólunk megfogta az Újpestet, amely hozzánk hasonlóan újra és újra talpra tudott állni. Nagyon sajnálom az elszalasztott lehetőséget.”

Kabát Péter rutinja, a küzdeni tudás és talán a szerencse is kellett ahhoz, hogy az Újpest megnyerje a Kecskemét elleni bajnokit.

„Nem értem, mi történt velünk a második félidő első felében –

mondta a meccs után Kabát Péter, akit Szentes Lázár korábban már lecserélt volna. – A legnagyobb baj, hogy nem tudtuk eldönteni a meccset már az első játékrészben. Természetesen senki sem kérte tőlünk, hogy álljunk vissza, őrizzük az eredményt, s így nyerjük meg a meccset. Döntetlen állásnál azt mondogattam a többieknek, ne adjuk fel, biztos vagyok a sikerben. Szerencsére meglett, de mindenképpen elemeznünk kell, miért estünk viszsza. Ez nem először történt meg velünk, de remélem, utoljára.”

Legfrissebb hírek

Eddig Curacaóé a legmenőbb vb-keret-hirdetés

Foci vb 2026
29 perce

Hírt adott Dembélé állapotáról a PSG – nem tűnik súlyosnak az aranylabdás támadó sérülése

Francia labdarúgás
55 perce

Kosárlabda: elbírta az esélyesség terhét a Honvéd kadét fiúcsapata

Utánpótlássport
55 perce

Díjátadót és közgyűlést tartott a paralimpiai bizottság

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi röplabda-válogatott 15 fős kerettel készül a nyári tornákra

Röplabda
1 órája

Először lesz külföldi szövetségi kapitánya Ukrajnának

Minden más foci
1 órája

Videó: hatalmas ünnepléssel gratuláltak csapattársai a vb-meghívót kapó Stopirának

Foci vb 2026
1 órája

Kongói DK: nincs különösebb meglepetés a vb-keretben

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik