Ki járt jól Hannával?

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2008.09.08. 01:10
Címkék

Hétfőn reggel már tudni fog juk, ki járt jól Hannával az amerikai nemzetközi teniszbajnokságon – mármint Hannával, a hurrikánnal, ami helyi idő szerint szombaton kora délután érte el New Yorkot, és borította fel az előrelátóan megtervezett időrendet.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a férfi egyes első elődöntőjében, a svájci Roger Federer és a szerb Novak Djokovics összecsapását még sikerült befejezni (a korábbi világelső négy szettben diadalmaskodott), de a világelső spanyol Rafael Nadal, és a hatodik helyen kiemelt brit Andy Murray mérkőzése már félbeszakadt, a női egyes döntőjének elkezdése pedig szóba sem kerülhetett.

A szervezőknek a nagy sietségben sikerült egy kis káoszt is a programba iktatniuk, miután Federerék elődöntője még javában zajlott a centerpályán, amikor bejelentették, hogy a szomszédos Armstrong-stadionban Nadalék is nekilátnak, és az ülőhelyeket érkezési sorrendben lehet elfoglalni – a néhány ezer Nadal-rajongó rohama azonban végül szerencsésen ért véget, bár a Federer-féle elődöntő nézői közül végül sokan kiszorultak a kisebbik arénából. Így is épp elegen láthatták, amint Murray nagy meglepetésre elveszi az első két szettet a világelsőtől, aki a harmadikra azért megemberelte magát, és már brékelőnyben volt, amikor 3:2-nél leszakadt az ég. Így aztán vasárnapra maradt a folytatás, de Murray és Nadal csak helyi idő szerint délután négykor (magyar idő szerint este tízkor) mehetett fel a pályára – ha hamarabb kezdenek, a program pont belelógott volna az Egyesült Államokban szent őrületnek számító amerikaifutball-bajnokság nyitó fordulójának első meccseibe.

A női döntő, a 4. kiemelt amerikai Serena Williams és a második szerb Jelena Jankovics világelsőségről is döntő összecsapása ugyanezért csak este kilenckor kezdődhetett. Hogy az egynapos csúszás és a késő esti időpont kinek kedvez? A győztesnek mindenképpen…

Legfrissebb hírek

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
15 perce

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
27 perce

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik