Brady súlyos sérülése

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2008.09.09. 02:16
Címkék

Nem történhetett volna rosszabb a New England Patriots együttesével, mint ahogy vasárnap járt az NFL talán legjobb csapata. A nyitó forduló első negyedében ugyanis máris elveszítették irányítójukat, Tom Bradyt, a legutóbbi három Super Bowl-győzelem fő letéteményesét. Bernard Pollard, az ellenfél Kansas City Chiefs védőjátékosa esett az irányító lábára, akinek térdsérülése miatt az egész idényt ki kell hagynia. A New England ugyan a csereirányító, Matt Cassel egészen jó játékának is köszönhetően kis nehézségek árán így is megnyerte a mecscset, de igazából így sem örülhettek. Az első forduló történései közül kiemelkedett Brett Favre bemutatkozása: a nyáron a Green Bay Packerstől a New York Jetshez került legendás irányító rögtön 56 yardos touchdown-passzal indított, és végül győzelemre is vezette csapatát. A játéknap krónikájához tartozik, hogy Peyton Manning és az Indianapolis Colts meglepetésre hazai pályán futott bele csúnya zakóba az előzetesen kissé lesajnált Chicago Bears ellen, míg a Philadelphia Eagles és a Pittsburgh Steelers egyaránt megsemmisítő csapást mért a St. Louis Ramsre, illetve a Houston Texansra – bár utóbbinak legalább a hajrában sikerült kozmetikáznia a végeredményt a legjobbjaikat már pihentető acélvárosiak cseresora ellen.

Legfrissebb hírek

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
17 perce

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
30 perce

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik