Egy rossz mondat indított el mindent

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2008.09.12. 06:04
Címkék

A hét derekán látott napvilá got a hír, Kulcsár Győző, a párbajtőrvívók edzője otthagyja a Honvédot. Nagy Tímea, Szász Emese, Boczkó Gábor és Kulcsár Krisztián mesterét szabadságán értük utol.

„Volt egy szakági értekezlet, amelyen Móna István, a Honvéd vívószakosztályának elnöke észrevételeket tett szakmai alátámasztás nélkül – kezdte

Kulcsár Győző. – Azt mondta, Kulcsár Győző nem alkalmas a szövetségi kapitányi posztra, ezért a jövőben nem szabad őt ebben a tisztségben meghagyni. De hogy miért, azt nem mondta el. Negyven-ötven éves szakmai ismeretség után először személyesen kellett volna beszélnie velem, nehezen viselem a vádaskodást. Ez persze nem is vádaskodás, egyszerűen kijelentett valamit. Megpróbálom folytatni Magyarországon a szakmai munkát, csak nem a Honvédnál. A klubnál befejezem a tevékenységemet, aligha tudom máshogyan elképzelni a jövőt. Nem tudnánk így egymás mellett élni, csak őrlődnénk, mint két idegen.”

Kulcsár maradhat viszont szakági szövetségi kapitány.

„Október 31-ig szól a szerződésem a válogatottnál, az elnökségnek kell döntenie a jövőről – folytatta a fegyvernem négyszeres olimpia bajnoka. – Kiírhat pályázatokat a szervezet, de meg is tarthatja a kapitányokat, ha úgy gondolja, hogy jól dolgoztunk, annak ellenére, hogy az olimpia nem sikerült. Nem tagadom, Pekingben valóban szerényebbek lettek az eredmények, de még mindig a harmadik legeredményesebb sportág a vívás.”

Móna István szerint a Honvédnál is elképzelhető Kulcsár Győző jövője. „Elég régóta ismerjük egymást ahhoz, hogy megbeszéljük a kérdést, amikor visszajön a szabadságáról, a klub is megérdemli ezt – véli a szakosztályelnök. – Ez nem lezárt téma, azt szeretném, hogy maradjon a Honvédnál. Mint vívómester jól dolgozott, de a pekingi szereplés nem úgy sikerült, ahogy sikerülhetett volna. Lehet, hogy megsértődött azon, hogy kritizáltam. Egy rossz mondat talán belefér, nem az volt a célom, hogy roszszat akarjak bárkinek. Mindenütt vannak viták, nyolc év alatt ennyi talán nálunk is elmegy. Békét szeretnék, hogy induljon el újra a munka. Nekem nagyon hiányozna a jelenléte a vívóteremből, olyan jelentős dolog nem történt, hogy vége legyen az együttműködésnek. Afelől semmi kétségem sincs, hogy ő marad a szövetségi kapitány.”

Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
31 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
42 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
52 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
52 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
1 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
1 órája

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik