Kilátástalannak tűnik a helyzet. Lejátszottuk a 2010-es világbajnokság selejtezőinek első két mérkőzését, és habár túlzott kritika a dánok és a svédek elleni találkozó miatt sem érheti a válogatottat, a tanulság leszűrhető: csatár nélkül nem megy. Mi már akkor meglepődtünk, amikor Erwin Koeman a két tétmérkőzés előtt nyilvánosságra hozta szűkített keretét, hiszen két csatárral nekifutni két ilyen mérkőzésnek felér egy orosz rulettel. Pláne, hogy sejteni lehetett, sem Torghelle Sándor, sem pedig Rudolf Gergely nem oldja meg a válogatott csatárgondjait. Nem is tették, hiszen a két mérkőzés alatt lőtt egy gól mindössze egyetlen árva pontocskára volt elegendő, ami már csak azért is rendkívül bosszantó, mert a csapat egyik mérkőzésén sem játszott alárendelt szerepet. Habár a dánok ellen még nem is annyira, Stockholmban váratlanul bátran futballozott a válogatott, ezúttal már Erwin Koeman is merészebb volt, hiszen Huszti Szabolcs mellé a kezdőcsapatba nevezte a német másodosztályú Augsburgban rendszeresen játéklehetőséget kapó Torghelle Sándort – és itt a hangsúly a német másodosztályon van.
Nem véletlen, hogy a szerdai mérkőzést követő sajtótájékoztatón a kapitány kínos mosollyal magyarázta, hogy amíg ellenfeleinknek nemzetközi szintű támadóik vannak, nekünk csak „másodhegedűseink”. Nem szidta, sőt nem is szidhatta Torghelle Sándort, hiszen a csatár mindent kiadott magából, de be kell látni, ő ennyit tud. De vegyük sorba, hogy az új kapitány kinevezése óta kik ellen is játszott a válogatott, és hogy ezekben a csapatokban milyen képességű csatárok szerepelnek. A görögöknél ott van Theofanisz Gekasz, a horvátoknál Ivica Olic, a montenegróiaknál Mirko Vucsinics, a dánoknál Jon Dahl Thomasson, míg a svédeknél a világszerte rettegett Henrik Larsson, Zlatan Ibrahimovic csatárpáros. >>>
