Contador és a többiek
„Ez maga a pokol” – a háromszoros Vuelta-győztes Roberto Heras nemes egyszerűséggel így jellemezte azt a hegyet, amelyre David Millar, a kiváló brit időfutammenő azt mondta: „Nem
vagyunk állatok, pedig ez embertelen.” A hegy, amelyről a kerekesek beszélnek, az Alto de L’Angliru, amely ugyan még csak negyedszer szerepel a Spanyol körverseny útvonalában, máris a legendás emelkedők közé tartozik.
A rettegett, átlagban tíz, helyenként azonban tizennyolc, sőt huszonhárom százalékos meredekségű hegy előtt egy harmadik és három első kategóriás emelkedő várt a versenyzőkre a szombati, több mint kétszáz kilométeres etapon, amelynek nagy részében az Astana, az Euskaltel és a Lampre diktálta a tempót. Az Anglirut megelőző hegyen már egyre többen szakadtak le, az utolsó emelkedőn pedig következett a soha véget nem érő gyötrelem. Az Astana tempóját nagyjából tizenöten tudták tartani, majd a következő támadásnál már csak Levi Leipheimer, Alberto Contador, Alejandro Valverde és Joaquin Rodríguez maradt elöl. Utóbbi robbantását követően Leipheimer szakadt le, hogy aztán Carlos Sastre társaságában folytassa a hegyvagy némi túlzással falmászást. Contador egy ideig utazott a Caisse d'Epargne két bringásával, majd támadott, s három kilométerrel a cél előtt végleg leszakította ellenfeleit. A többiekhez képest könnyedén tekert felfelé, folyamatosan növelve előnyét. Roberto Heras, Gilberto Simoni és José Maria Jimenez után tehát Contador lett az Angrilu negyedik királya, szakaszgyőzelmével pedig összetettben is átvette a vezetést.
