Mi történik a Milannál?!

Carlo Ancelotti távolba révedő, rezzenéstelen tekintettel nyugtázta, hogy az 1–0ra vezető Genoa a 90. percben tizenegyeshez jut csapata ellen, majd beletörődve leült a Milan kispadjára.

Talán utoljára.

Ha valaki kételkedett az elmúlt napokban szárnyra kelt hírek valódiságában, a pirosfeketék vezetőedzőjéből sugárzó feszültség mindennél egyértelműbben meggyőzhette arról, hogy a genovai mérkőzésen bizony Ancelotti bőrére ment a játék. A felkészülés kezdete óta tartó válságot a klubvezetők egyre türelmetlenebbül figyelték, így a vasárnapi találkozót sokan afféle túlélési vizsgaként emlegették, amelyen eldől a szakember további sorsa. Adriano Galliani alelnök meccs előtti humoros megjegyzése („Ancelotti állása

nincs veszélyben, de azért nem ártana, ha néha nyerne egy-egy mérkőzést”) talán már a megfogalmazás pillanatában sem volt igaz, a bajnoki lefújását követően azonban bizonyosan nem.

A Milan ugyanis 2–0-s vereséget szenvedett a Genoától, és ezzel két forduló után nulla ponttal a Serie A utolsó előtti helyén áll (egyetlen szerencséje, hogy a Cagliari két góllal többet kapott).

Pedig az előzmények könynyed győzelmet, parádés játékot ígértek. Már csak azért is, mert először állt össze a Milannál a Galliani által oly büszkén emlegetett „aranylabdás hármas”, a sérüléséből visszatérő Kaká mellett Ronaldinho és Andrij Sevcsenko rohamozta a Genoa kapuját. Azaz csak rohamozta volna, ha a Milan kezében lett volna az irányítás. A játék képe azonban mást mutatott: az első félidő egyetlen veszélyes milánói helyzet nélkül telt el, a hazaiak azonban gyönyörű támadás végén, Giuseppe Sculli góljával megszerezték a vezetést.

Jött a szünet, a láthatólag igen feldúlt Ancelotti pedig – a lelátón mogorva arccal ücsörgő Galliani nagy bánatára – levett a pályáról mintegy harmincmillió eurót, a Ronaldinho, Sevcsenko kettős helyére Clarence Seedorfot és az exgenoás Marco Borriellót küldte pályára. Hiába. A görcsösen és rengeteg hibával játszó csapaton a váltás éppúgy nem segített, mint később Alexandre Pato beállítása. A feketeleves azonban még hátravolt: a hajrában a Paolo Maldini szabálytalansága miatt megítélt tizenegyest a Real Zaragozától visszavásárolt Genoa-támadó, Diego Milito biztos lábbal értékesítette, és ezzel megpecsételte a Milan (és talán Ancelotti) sorsát.

A szakember helyére a sajtó mindenesetre már megtalálta az esetleges utódokat Frank Rijkaard és Roberto Donadoni személyében, de felvetődött az Arrigo Sacchi szakmai felügyeletével és Alessandro Costacurta vagy Filipo Galli irányításával dolgozó stáb felállításának lehetősége is.

„Nem érdekel, mit írnak az újságok, megyek tovább a saját utamon – erősködött a meccs utáni sajtótájékoztatón Ancelotti. – Van még időnk helyrehozni, amit elrontottunk, és hiszem, hogy képesek is leszünk rá. Ez az én Milanom. Nincs mit tisztáznom az elnökkel vagy az alelnökkel, az egyesület ugyanis nagyon közel áll hozzám, és a támogatásáról biztosít. Ha valaki többet tud nálam, kérem, álljon elő az információval!”

Ám miközben Ancelotti jövőjéről beszélünk, ne feledkezzünk meg a nyáron teljesen átgondolatlan játékosvásárlási politikát folytató klubvezetők felelősségéről sem. A La Gazzetta dello Sport honlapján rendezett szavazáson a genovai meccs után az olvasók feladata volt megnevezni a katasztrofális rajt okait. Tudják, hogy állt a voksolás egy órával a lefújást követően? Amíg az edzői hibákkal csupán a szavazók 27 százaléka magyarázta a hullámvölgyet, a rossz átigazolási stratégiára több mint 60 százalék klikkelt...