Fizet a Loki és a Fradi

B. A., S. J.B. A., S. J.
2008.09.19. 00:47
Címkék

Az idény első női rangadója, a DVSC-Aquaticum–Budapest Bank-FTC (35–29) találkozó tudósításában szeptember 8-án beszámoltunk arról, hogy a Loki a kétgólos félidei hátrányából (14–16) az 50. percre jeletős előnyt (31–21) kovácsolt. „Ez már a vendégdrukkereknek is sok volt, egy égő fáklya repült a pályára, hosszú percekig állt a játék, mire megnyugodtak a kedélyek” – írtuk a tudósítában.

A súlyos rendbontásnak, valamint néhány további, sportpályára nem illő eseménynek és jelenségnek súlyos következménye lett. A szövetség fegyelmi bizottsága 500-500 ezer forint büntetést szabott ki a Fradira és a DVSC-re, miután megállapította: a hazai klub rendezőgárdája az esetnél nem állt feladata magaslatán, valamint a debreceni szurkolótáborban a megengedettnél nagyobb méretű zászló lengett, a ferencvárosiak szurkolói pedig pirotechnikai eszközt hajítottak a küzdőtérre, valamint ízléstelen feliratú transzparenst helyeztek el a lelátón.

A két klub tiltakozott, és fellebbezést tervez a büntetés ellen, ám ha nem lesz igaza, s nem fizeti be a kirótt összeget, ki is zárható az NB I-ből.

A DVSC vezetői arra hivatkoznak, hogy a csapat korábbi mérkőzésein is előfordult rendbontás, pedig akkor rendőrök is igyekeztek féken tartani a magukról megfeledkezőket. Ezúttal viszont túl magas összeget (345 ezer forintot) kértek a rend fenntartásáért, s az egyesület ezt nem vállalta, hanem igyekezett alaposan átvizsgálni a csarnokba érkező szurkolókat. Az FTC akár polgári perre is viszi az ügyet, mert nem érzi magát felelősnek a vendégcsarnokban történt botrányért, a létesítménybe vitt, rendbontásra alkalmas tárgyakért.

A fellebbezést 15 napon belül kell benyújtania a DVSC-nek és az FTC-nek.

Legfrissebb hírek

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
18 perce

Három félidő után döntetlenre áll a párharc – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
20 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
21 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
40 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
46 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
1 órája

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája