Új módi

„Na, most az mondjon valamit, aki ért a futballhoz!” „Pipi” kifakadása a Postás-pályán érthető volt, nulla nulla volt a szünetben idegenben, és még a BLSZ II-ben sem lehet csak úgy bözsögnie a tizenegy embernek a pályán. Aztán a nagy fejvakargatás meg hünnyögés közben Józsi mondott valamit, a legegyszerűbbet, amit csak lehetett: a „Tomka” menjen be centernek. Így lett a vége nulla kettő.

Mondanám is, az edzői tudomány nem furmányosság, ha van elöl egy villámgyors csatár, már félig nyert ügye van még a botcsinálta szakvezetőnek is, azonban aki egyszer is próbált csak amatőrszinten, kvázi a haveri körnek edzést tartani, tudhatja, nem könnyű tizenegynéhány embert meglódítani és egy-másfél órán keresztül munkára fogni. Persze a profizmus, az más. A futball szakma: a tudást, ía teljesítményt pénzben mérik. S eddig a magyar futballban úgy tetszett, pénzből van több, hiszen korábban a kluboktól nagyobb hatásfokkal rúgták ki az edzőket, mint ahogyan a jobbszélsők kanyarították középre a labdát.

Márpedig egy, mifelénk mindig oly könnyes, „közösmegegyezéses”, hátbalapogatós, „ésremélemhogydolgozunkmimégegyütt” közhelyes szöveggel színezett szakítás nem fityinges, hanem milliós tételt jelentő húzás volt a klubtulajdonosok részéről. Ha csak a langy őszi időszakot vesszük alapul, a 2006–2007-es és a 2007–2008-as évadban szeptember végéig négy-négy edzőt leváltottak, s az így kifizetett fájdalomdíj akár egy NB I-es középcsapat éves büdzséjét is kitehette.

Ebben a bajnokságban pedig... Nos, szeptember 22-ig az élvonalban „csak” az ijesztegetésig jutottak a focivezérek, ami talán nem is baj, sőt! A változatlanság ugyanis jelezheti, hogy a futballvállalkozások vezetői jobban odafigyelnek a pénzükre, vagy éppenséggel jobban hisznek a hosszabb távú együttműködés hasznában, mint abban, hogy mindig tiszta lapot nyitva ugyanoda jussanak, mint a régi, rossznak tartott edzővel. De...

Abban is van ráció, hogy a magyar fociban eljutottunk odáig, hogy lehetetlenség új, szakmailag megkérdőjelezhetetlenül jó szakvezetőt találni, hiszen ebben az országban már mindenki megmutatta/megégette magát. A kör bezárult. De legyen így vagy úgy, akkor is marad a Postás-pályán alkalmazott módi: annak kell mondania valamit, aki hivatalos rangja szerint ért a futballhoz. A gond mindebben az, hogy hiába mondja, ha nincs az a villámgyors csatár, mint amilyen a „Tomka” volt...