A továbbjutás dacára sem elégedett az edző

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.09.30. 11:05
Címkék
Három meccsen öt pontot szerzett, így csoportmásodikként jutott az elitkörbe a magyar U17-es válogatott. Zsivoczky Gyula szövetségi edző szerint azonban maradt még tartalék a fiatalokban.

Az U17-es válogatott szövetségi edzőjének, Zsivoczky Gyulának elégedettnek kellene lennie, hiszen csapata Grúziát és Bosznia-Hercegovinát megelőzve kivívta a továbbjutást az Európabajnoki selejtezőből, és ott lesz az elitkörben. Az együttes a bosnyákok legyőzése mellett döntetlent játszott a grúzokkal és a csehekkel is, így a második helyen végzett a kvartettben. Zsivoczky Gyula azonban nem teljesen elégedett futballistáival.

„Az elmúlt hónapok jó teljesítménye után csoportgyőzelmet vártam a csapattól – mondta a szakember. – A játékosok akarásával nem volt gond, de támadásban sokkal többet kellett volna nyújtaniuk. A földön járunk, tudjuk, hogy miben szükséges előrelépnünk – nos, szinte mindenben. Leginkább a kreatív támadójátékban, a szélen vezetett akciókban és a védekezésben kell fejlődnünk. Elégedett vagyok a továbbjutással, de a jóból még jobbat akarok kihozni. Hosszú felkészülés áll előttünk az elitkörig, sok meccset kell játszanunk addig, és legalább ilyen erős ellenfelekkel szemben, mint a grúzok, a bosnyákok vagy a csehek.”

Az U17-es válogatott márciusban lép pályára az elitkörben, ahonnan csak egy gárda jut majd tovább a németországi Európa-bajnokságra. Addig rengeteg idő van, és a keretben is történhet még néhány változás.

„Négy-öt játékost sérülés miatt ki kellett hagynom a mostani keretből, de természetesen nekik is lehet helyük a következő találkozók alkalmával – folytatta Zsivoczky Gyula. – Ez az a korosztály, amelyben akár egyik pillanatról a másikra feltűnhet egy kiugró formában futballozó tehetség, akit érdemes meghívni az együttesbe. Elmondtam a játékosoknak is a meccsek után: a keret átalakulhat, és elképzelhető, hogy néhány, eddig számításba vett labdarúgó nem kap majd meghívót.”

Az idén tavasszal nagy sikere volt a Székesfehérváron és Tatabányán megrendezett U19-es elitkörnek, amelyből a magyar válogatott tovább is került. Vagyis az újabb magyarországi torna sikere garantálható lenne.

„Meg kell várni a sorsolást, egyelőre nem tudni, hol lesz majd a következő kör – mondta az edző. – A szövetség elnökségén múlik, hogy megpályázza-e a rendezést. Egyfelől előny, ha nálunk van a viadal, ugyanakkor terhet is jelent a fiataloknak. Persze azoknak a labdarúgóknak, akik valódi profik akarnak lenni, hozzá kell szokniuk az efféle terheléshez is. A tavaszi négyes torna sikertörténet, s talán nekünk is segítene a hazai közönség.”

A sorsolásnál nemcsak az dőlhet el, hol kerül majd sor az elitkörre, hanem az is, hogy lesz-e esélyünk a továbblépésre. Itt már igen erős válogatottakkal is találkozhat a gárda. Zsivoczky Gyula szeretné elkerülni a spanyolokat és a portugálokat, de ebben a szakaszban már nincs gyenge rivális. Ezeken a mecscseken kiemelkedő egyéni teljesítményekre is szükség lesz.

„A minapi tornán nem volt olyan játékosom, aki kiugróan jól szerepelt volna – nyilatkozta Zsivoczky Gyula. – Ezúttal csapatként voltunk jók, és az egységnek köszönhető a továbbjutásunk is. A most látott futballnál azonban jóval több van ebben az együttesben, mert az elmúlt héten csak a tudásuk hetven százalékát mutatták meg a fiatalok. Mindenesetre arra építhetünk, hogy tizennégy meccs óta veretlenek vagyunk, pedig igen erős vetélytársakkal mérkőztünk.”

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
51 perce

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
54 perce

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
58 perce

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
1 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
1 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
1 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
1 órája