Ma dönt az elnökség

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2008.09.30. 11:05
Címkék

Egy nappal az új férfi szövetsé gi kapitány kijelölése előtt, hétfőn a szövetségi és klubvezetők csak annyit mondtak, nagyon igyekeznek, hogy kedden az MKSZ-elnökség dönthessen.

A nemzeti együtteshez méltatlan helyzet kialakulásához több ok vezetett. Az élklubok szerint az MKSZ-vezetőknek hatékonyabban kellett volna tárgyalniuk a jelöltekről, s nem teljesült néhány jogos követelésük. A szövetség viszont az egyesületek huzakodását hozta fel hátráltató okként. Pedig Mocsai Lajos, a Veszprém sikeredzője biztos befutónak látszott. Aztán több kérdésben nézeteltérés támadt a tréner, klubja, valamint az MKSZ háromszögben. A jelölést befolyásolta a Szeged: az egyesület vezetői el tudták képzelni, csak éppen bocsánatkéréshez kötötték az együttműködést Mocsaival (a mester szerintük a tavaszi MK-döntő után megbántotta a szegedieket). A veszprémi edző ezt továbbra is indokolatlan kérésnek tartotta. A napokban mégis kijelentette: ha megbízzák a válogatott vezetésével, a magyar kézilabda érdekében vállalja. Egyezség nem született.

Ki lesz a szerencsés?

A liga tagjai a nyár végén Mocsai esetleges kinevezése érdekében hozzájárultak, hogy klubedző kerüljön a keret élére, s ennek az engedménynek akkor is jelentősége lehet, ha nem klubfüggetlen trénert választ az MKSZ. Mivel a jelöltek névsora nem szivárgott ki, csak tippelhetünk a szerintünk lehetséges kínálatra.

Kicsi a valószínűsége, hogy Kovács Péter hazatér török szerződéséből, hogy külföldit (Dragan Djukics, Zdravko Zovko) hívnak, hogy klubedzőt választanak. Nagyobb, hogy Skaliczkival hosszabbítanak, vagy hogy Hajdu János MKSZ-szakmai igazgatót nevezik ki. Hajdu mellett az szól, hogy a nyáron kihúzta a csávából a női válogatottat (olimpiai negyedik hely), s a pillanatnyi zűrös helyzetből (október 29-től Ebselejtezők, januárban vb) is megtalálhatja a kiutat.

Legfrissebb hírek

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
13 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
24 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
59 perce

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
1 órája

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik