Hárman háromfelé

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2008.10.14. 23:33
Címkék

Bár kaphatott volna veszélyesebb ellenfeleket is a Dunaferrből, Fehérépből és Budapest Bank-FTC-ből álló magyar trió a 16 közé jutásért, a kisorsolt vetélytársak idei eredményeik alapján megérdemlik a tiszteletet és az odafigyelést. Az átalakított – vagy inkább megtizedelt – Dunaferr november első hétvégéjén idehaza kezd a Bundesliga harmadik helyén álló Oldenburg ellen, amely a Challenge-kupa címvédője. Igaz, csak a negyedik számú kupasorozatban tündökölt az előző évadban, de a lengyel Leszek Krowicki edző révén nagyon jó kezekben van az együttes továbbra is (dolgozott a német női válogatottnál, a holland férfiválogatottnál, a TuS Walle Brement pedig háromszor Bundesliga-győzelemre vezette). A csapatot két orosz és egy norvég légiós erősíti, a második körben svájci együttesen jutott túl – olyan könnyedén, hogy több szót nem is érdemel. A Fehérépnek kisorsolt görög Patrasz viszont igen, mert csoportgyőztes lett a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében a Nis otthonában. A szerb bajnokcsapatot hat góllal győzte le, román kapusa, Otilia Faca és ukrán játékosa, Olena Radcsenko főszereplésével, majd – szoros meccsen – a holland VOC Amsterdamot és a portugál Madeirát is felülmúlta. A második selejtezőkörben már nem volt sikerélménye a Patrasznak, az európai élcsapatok közé tartozó horvát Koprivnica és a baszk Navarra is kiütötte, a lipcsei HC viszont csak egy góllal tudta legyűrni. Patraszban szerb tréner, Zlatko Petronijevics dolgozik, bolgár és szerb légiósai is vannak. Az első meccsnek a görög kikötőváros ad otthont. A Fradi a Népligetben kezd, ellenfeléről, a portugál Madeiráról már esett szó. Úgy tűnik, a zöld-fehérek jártak a legjobban, ellenfelük a BL-selejtező első körében esett ki, a Patrasz 31–28-ra győzte le. A visszavágót Madeira szigetén vívják a zöld-fehérek, ahol hajdan két ferencvárosi, Brigovácz Nikolett és Pásztor Zsófia is kézilabdázott. Az EHFkupa második körében a Madeira nagy különbséggel győzött egy ciprusi csapat ellen, a harmadik kör esélyese viszont egyértelműen a Budapest Bank-FTC.

Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
28 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
39 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
49 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
49 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
1 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
1 órája

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik