A pad mögül taktikázik

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2008.10.19. 02:02
Címkék
Az MLSZ fegyelmi bizottsága a Kaposvár elleni hazai mérkőzésen kiállított szombathelyi vezetőedzőt, Csertői Aurélt három mérkőzésre eltiltotta. A büntetés letöltését a Soproni Liga 11. fordulójában a Bp. Honvéd–Haladás összecsapással kezdi meg a Haladás szakvezetője, akinek már van némi tapasztalata a „tribünparancsnokolásról”: 2006 júniusában a Fehérvár az ő (lelátós) irányításával 3–1-re verte meg az Újpestet a bajnokság utolsó fordulójában, amivel a piros-kékek biztossá tették harmadik helyüket, és aranyéremhez segítették a DVSC-t.

Hová szól a jegye? Puskás-tribün, ötödik sor hatos szék?Hová szól a jegye? Puskás-tribün, ötödik sor hatos szék?

Fogalmam nincs, még nem tudom, hol ülök majd, mivel jegyem sincs – felelte sztoikus nyugalommal a Haladás három mérkőzésre a tribünre száműzött vezetőedzője, Csertői Aurél. – Nem aggódom, nem is töröm rajta a fejem, egy üres hely biztosan akad majd a lelátón. Ha mégsem, akkor hazamegyek... Vicc volt!

A fegyelmi bizottság verdiktjét kézhez kapva nyilván nem vette rögtön cinikusra a figurát. Mindamellett a Bozsikstadiont, illetve annak ősét felettébb jól ismerhette,


folytatás...
Legfrissebb hírek

Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének

Minden más foci
8 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
16 perce

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
30 perce

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
1 órája

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
1 órája

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik