Most a főpróba a rossz

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.10.19. 02:02
Címkék
Második vereségét könyvelhette el a 2008–2009-es bajnokságban a PSV, amely az AZ után a NAC Breda előtt is fejet hajtott – a két magyar párharca után tehát nem Dzsudzsák Balázs, hanem Fehér Csaba örülhetett.

A számmisztika alapján talán jót is találni abban, hogy a PSV kikapott a NAC Bredától: a csapat a korábbi két Bajnokok Ligája-fellépésére győzelemmel hangolt (a Spartát és a Volendamot is 1–0-ra verte meg), aztán két súlyos vereségbe (Atlético Madrid 0–3; Liverpool 1–3) szaladt bele. Most viszont a főpróba sült el rosszul, így talán a Marseille elleni, a vélhetően az UEFA-kupába jutás miatt kulcsfontosságú szerdai összecsapás sikerül majd jól.

Bár a bredai játék láttán erre szinte semmi esély sincs. Amikor már az eindhoveniek hivatalos oldala (www.psv.nl) is úgy értékelte az első félidőt, hogy

„az NAC nagyszerűen játszott, hajtotta a PSV-t, Huub Stevens csapatából pedig hiányzott az önbizalom, és szinte semmiféle ellenállást sem tudott kifejteni”, akkor azért érdemes legalább egy kicsit elgondolkozni. Még akkor is, ha a tulajdonképpeni döntő gól (a legvégén még Matthew Amoah, illetve Ibrahim Afelley is eredményes volt) a véletlenek furcsa egybeesése után született meg, hiszen egy szabadrúgás után Rob Pendersen, majd Timmy Simonson is irányt változtatott a labda, mielőtt Andreas Isaksson kapujába került.

Csak amíg Fehér Csaba társaival együtt a továbbiakban is hibátlanul látta el feladatát, a másik magyar légiósnak, Dzsudzsák Balázsnak semmi sem akart összejönni. Persze nem rajta múlt a PSV idénybeli második veresége, hanem a csapaton. Merthogy a gárda a sokszor amúgy sem látványos Huub Stevens-stílus egyik legunalmasabb előadását produkálta, és megérdemelte sorsát. A NAC a 2001–2002-es szezon óta nem tudta megverni mostani riválisát, ezzel a sikerével viszont nemhogy megszakította a sorozatot, de át is vette a vezetést a tabellán. Bár ha valahol, akkor a NAC-nál tudják, hogy az alapszakasz szinte semmit sem számít, elvégre az előző szezonban 34 forduló után még bronzérmes volt a gárda, a rájátszásban viszont még a nemzetközi kupaindulásról is lemaradt.

Legfrissebb hírek

Már márciusra összpontosít a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
18 perce

Rapport sötéttel, Lékó világossal remizett a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
38 perce

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
59 perce

A Vasas–Budapest Honvéd NB II-es rangadót közvetíti az M4 Sport

Labdarúgó NB II
1 órája

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
1 órája

Cristiano Ronaldo kitöltené szerződését, egy-két év múlva vonul vissza

Minden más foci
2 órája

Chema Rodríguez: Nap mint nap agyalok azon, milyen újításokat tudnánk alkalmazni az Eb-n

Kézilabda
2 órája

Hagyományok kontra modernizáció – harc a túlélésért és az olimpiai álmokért

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik