Vérfürdő, befürdés

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2008.10.20. 03:23
Címkék

Bővelkedett rendkívüli esemé nyekben a mezőny végén kullogó Stoke City és Tottenham vasárnapi ütközete. A nézősereg láthatott két kiállítást, vérző fejjel lecserélt kapust (Thomas Sörensen, Stoke), hordágyon lecipelt védőt (Vedran Corluka, Tottenham), belőtt és kihagyott tizenegyest, szinte csak egyvalami alakult a szokásoknak megfelelően: az idény előtt a dobogó közelébe várt Tottenham megint kikapott.

Amikor a 19. percben a játékvezető kiállította Gareth Bale-t, tizenegyest ítélt, és Danny Higginbotham – megharcolva a labdát a büntetőpontról többször is odébb taszító viharos széllel – gólra váltotta, megpecsételődni látszott a Spurs sorsa. A londoniak azonban nagyon eltökéltek voltak ezen a délutánon, és nem sokkal később Darren Bent lesgyanús szituációból egyenlített – ekkor úgy tűnt, dacára az emberhátránynak, akár nyerhet is a Spurs. Nem sokkal a szünet után azonban Rory Delap közelről bevágta a második hazai gólt, amivel mintha el is vette volna a vendégek kedvét – a sérültnek mondott, de becserélt orosz, Roman Pavljucsenko sem lendített a játékukon. A hátralévő időben a gólok helyett Sörensen, majd a saját kapusával ütköző Corluka súlyosnak látszó sérülése ment eseményszámba, továbbá Ricardo Fuller (Stoke) két kapufát érintő, kihagyott tizenegyese (Delap a kipattanót a lécre lőtte…) és az ellenfelébe nyújtott lábbal beleszálló Michael Dawson (Tottenham) kiállítása.

„A tizenegyes valószínűleg jogos volt, és sajnos a kiállítás ellehetetlenítette a játékunkat. Ennek ellenére az első félidőben nagyot játszottunk. A második góllal aztán gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés” – mondta a zaklatott Juande Ramos Spursmenedzser a lefújás után.

A nap másik mérkőzésén a Hull City elkönyvelte újabb győzelmét (sorozatban a harmadikat), aminek köszönhetően ott állomásozik, ahová a Spurst várták: beékelődve a nagy négyes tagjai közé. A Halmosi Pétert a hajrában csatasorba állító újonc szöglet után, Michael Turner fejese révén szerezte meg a győzelmet jelentő gólt a West Ham ellen. A „tigrisek” büszkék lehetnek, hiszen a Premier League 1992 óta íródó története során mindössze egy újonc állt jobban nyolc forduló után, mint most ők: a Nottingham Forest (1994, 20 pont).

Legfrissebb hírek

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
6 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
7 perce

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
17 perce

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
25 perce

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
50 perce

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
59 perce

Kanada a rendes játékidő ráadásában betalált, és kiejtette Dél-Afrikát

Foci vb 2026
1 órája

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik